Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-201/2005/21.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyar Építész Kamara (Budapest) eljárás alá vont ellen gazdasági versenyt korlátozó magatartás miatt indult eljárás során nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

Az eljáró versenytanács megállapítja, hogy versenykorlátozásra alkalmasak a Magyar Építész Kamara szabályzatainak alábbi rendelkezései:

  • Az Etikai-fegyelmi Szabályzat 2003. március 1-jétől 2005. január 31-ig hatályos változatának 3.8. pontja, mely szerint az építészeti szolgáltatás díját a Kamara vonatkozó díjszámítási szabályzata alapján kell megállapítani.

  • A 2003. március 1-jétől 2005. január 31-ig hatályos Díjszámítási Szabályzat Előszavának 6., 9. és 13. bekezdésében, a IV. rész 3. bekezdésében foglalt alábbi rendelkezések:

    • -

      Az új díjszámítás tudatosítani kívánja az építésszel és megbízójával munkájának sokféleségét - a koncepciótól a megvalósult épületig - valamint rögzíteni az egyes tevékenységek díjait, illetve honoráriumait.

    • -

      A Magyar Építész Kamara csak az olyan tervezői szerződéseket tekinti szakmailag megalapozott és értékarányos megállapodásnak, melyek jelen szabályzat alapján jöttek létre.

    • -

      A Magyar Építész Kamara a szabályzat előírásai szerint meghatározott díjakat méltányosnak és ésszerűnek ítéli, amelynél alacsonyabb díjazás nem nyújt értékarányos fedezetet a munka elvárható gondossággal történő elvégzésére, nem fedezi a szerzői mű jogdíját és szolgáltatási díját, valamint a készítendő dokumentációk előállítási költségét.

    • -

      A honoráriumban és az elszámolható költségekben az építésznek és a megbízónak e szabályzatban foglaltak szerint kell megállapodnia egymás érdekeinek tiszteletben tartása mellett. A megállapodott honoráriumnak arányosnak kell lennie az alkotással és az elvégzett szolgáltatások összességével és részleteivel.

  • A 2003. március 1-jétől 2005. február 1-jétől hatályos Díjszámítási Szabályzat Előszavának a korábbival azonos szövegű 6. bekezdése, és a 9. bekezdésében szereplő rendelkezése, mely szerint a "Magyar Építész Kamara - az eltérés tételes igazolása nélkül - csak az olyan tervezői szerződéseket tekinti szakmailag megalapozott munkát lehetővé tevő, és értékarányos megállapodásnak, melyek jelen szabályzat alapján jöttek létre.

  • A Versenyszabályzat tervezetének 29.2.d) pontjának azon része, amely szerint "Megfelelő indokkal -10%, +20% mértékig a Díjszabás alapján számított értéktől szerződő felek eltérhetnek", továbbá a 29.2.e) pontja, amely előírja, hogy a szabályzatban közölt tervezési díjak szerzői joggal nem védett része tekintetében "Az ezen kategóriában alkalmazott aránytalanul alacsony tervezési díjak dömpingárnak számítanak. A dömpingárat és a jó erkölcsbe ütköző díjat vonatkozó tv. a bírósági gyakorlat, illetve a Kamara útmutatása alapján kell megítélni, és az f) pont, amely szerint "Minősített etikai vétséget követ el az a Kamarai tag, aki a számított tervezési díjnál - összességében -40%-kal alacsonyabb árajánlatot ad, vagy szerződést köt."

  • Az Etikai-fegyelmi Szabályzat 4.1. pontja mely szerint az építész kizárólag olyan építészeti versenyben vehet részt, amelyek lebonyolítása során a feladat mértékével arányos idő és honoráriumérték biztosított.

Az eljáró versenytanács megtiltja a határozathozatal idején hatályos szabályzatok alábbi rendelkezéseinek alkalmazását:

  • a Díjszámítási Szabályzat Előszavának 9. bekezdése, továbbá

  • az Etikai-fegyelmi Szabályzatnak az építészeti versenyben való részvételt korlátozó (II. fejezet 6. cím 6.1. pont), kitétele.

Az eljáró versenytanács az eljárás alá vontat 5.000.000.- Ft (ötmillió forint) bírság megfizetésére kötelezi, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül kell megfizetni a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számlájára.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel lehet kérni.

Indokolás

A határozat indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.