Vj-120/2001/29

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Audiofon Hungária Kft. ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt hivatalból indított eljárásban tárgyaláson meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont tisztességtelenül befolyásolta a fogyasztók döntését, mert hirdetései nem adtak tájékoztatást arról, hogy az operátor logók csak adott telefontípusok esetén vehetők igénybe, illetve arról, hogy az általa kínált csengőhangok kizárólag a megfelelő dallamszerkesztővel rendelkező telefontípusokhoz rendelhetők.

A Versenytanács az operátor logók és a csengőhangok igénybevételére alkalmas telefonkészülékekről megfelelő tájékoztatást nem adó hirdetések közzétételét a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül megtiltja.

A Versenytanács kötelezi az eljárás alá vontat, hogy 30 napon belül fizessen meg a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számla javára 500.000 Ft (azaz Ötszázezer forint) bírságot.

A határozat felülvizsgálatát az eljárás alá vont a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel kérheti.

Indoklás

  • 1.

    A Gazdasági Versenyhivatal hivatalból eljárást indított az Audiofon Hungária Kft. ellen, mivel felmerült annak a gyanúja, hogy az eljárás alá vont hirdetési tevékenysége alkalmas lehet a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására, megsértve a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 8.§-ának rendelkezéseit.

  • 2.

    A Versenytanács a lefolytatott bizonyítási eljárás, a becsatolt iratok, hirdetések és a vizsgálati jelentés alapján a következő tényállást állapította meg.

  • 3.

    Az eljárás alá vont Magyarországon bejegyzett vállalkozás, mely különböző emelt díjas telefonszolgáltatásokat kínál. Az eljárás alá vont 1999. októberében kezdte meg tevékenységét ún. parti, csevely és erotika vonal nevű emelt díjas telefonszolgáltatásokkal. A 2001. év folyamán bővítette szolgáltatásait partnerkereső, asztrológia, jósda és logó/csengőhang vonal beindításával. Operátor logó és csengőhang szolgáltatását 2001. áprilisában kezdte meg.

  • 4.

    Az eljárásban vizsgált szolgáltatás a mobiltelefonokra való operátor logó és csengőhang szolgáltatás.

    Az operátor logó a mobiltelefon kijelzőjén megjelenő szöveges és/vagy grafikus tartalom, mely csak meghatározott készülékeken jeleníthető meg. Az operátor logó alapvető rendeltetése, hogy a kijelzőjén megjelenő, esztétikai értéket hordozó, szöveges és/vagy grafikus tartalom segítségével a mobiltelefont egyedi jellegzetességgel ruházza fel, a tulajdonosra jellemzővé tegye.

    A csengőhang szolgáltatás alapvető célja is az, hogy megkülönböztesse a telefont. Az egyedi csengőhang ugyanakkor használati értékkel is rendelkezik, hiszen a csengetés egyedisége megkönnyíti a saját készülékre érkező hívás egyértelmű beazonosítását. Kizárólag dallamszerkesztővel rendelkező készülékeken van lehetőség egyedi csengőhangok komponálására és kész csengőhangok fogadására.

    Az operátor logó és csengőhang szolgáltatások fontos jellegzetessége, hogy a felhasználóknak lehetőségük van a logók és csengőhangok megváltoztatására, cseréjére.

    Az operátor logó és csengőhang rendelési piac aktivitását a rendelhető operátor logók és csengőhangok körének folyamatos bővülése mellett az is jelzi, hogy az eljárás alá vont és versenytársai egyre intenzívebben és egyre többféleképpen hirdetnek, így a nyomtatott sajtóban, a televíziós csatornák reklámjaiban és teletext oldalain, valamint az interneten.

  • 5.

    Az eljárás alá vont és nem mobilszolgáltató versenytársai hirdetései és értékesítési módszere hasonló. Hirdetéseikben egyszerre ajánlanak logó és csengőhang rendelési lehetőséget, közölnek számos választható logó ábrát, csengőhang címet, utalnak internetes oldalra. Vezetékes telefonról hívható emelt díjas számon lehet a szolgáltatást megrendelni. Bármilyen mobilszolgáltató társaság megfelelő telefonnal rendelkező előfizetője részére igénybe vehető a szolgáltatás.

    Az eljárás alá vont által kínált szolgáltatás igénybevételének lépései:

    • -

      vezetékes vonalról emeltdíjas telefonszám felhívása,

    • -

      tájékoztató szöveg meghallgatása,

    • -

      mobiltelefon számának megadása, amelyre a logó/csengőhang kerül,

    • -

      a kiválasztott (a hirdetésekből vagy Internetről) logó/csengőhang kódszámának megadása, a telefonálás befejezése,

    • -

      a logó/csengőhang megérkezése SMS-ben (kb. 1 percen belül),

    • -

      a logó/csengőhang elmentése a telefonra.

  • 6.

    Megállapítást nyert, hogy

    • -

      az eljárás alá vont 2001. április 23. előtt a nyomtatott sajtóban megjelentetett hirdetései nem közölték, hogy az operátor logó szolgáltatás csak meghatározott típusú telefonokra rendelhető meg,

    • -

      az eljárás alá vont a nyomtatott sajtóban 2001. augusztus előtt megjelentetett hirdetései nem közölték, hogy a csengőhang szolgáltatás csak dallamszerkesztővel ellátott, megfelelő telefontípusokhoz rendelhető,

    • -

      az eljárás alá vont egyes televíziós csatornák teletext oldalain található hirdetései a versenyfelügyeleti eljárás idején sem közölték, hogy az operátor logó szolgáltatás csak meghatározott telefonokra rendelhető meg és arra sem hívták fel a figyelmet, hogy a csengőhang szolgáltatás csak dallamszerkesztővel ellátott, megfelelő telefontípusokhoz rendelhető.

  • 7.

    A Tpvt. 8.§-ának (1) bekezdése szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. Ugyanezen cikkely (2) bekezdésének a) pontja értelmében a fogyasztók megtévesztésének minősül különösen, ha az áru ára, lényeges tulajdonsága - így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja - tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak.

    A Tpvt. 8.§-ának (2) bekezdése alkalmazásában a fogyasztók megtévesztésének minősül, ha az áru (szolgáltatás) valamely, a fogyasztó szempontjából lényeges tulajdonságára nézve a fogyasztói döntést befolyásoló megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak. A fogyasztók megtévesztése lényeges körülmény elhallgatásával is megvalósítható. Ebben az esetben a fogyasztó a hiányos tájékoztatás alapján fontolja meg döntését. Az ilyen magatartás a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása mellett alkalmas arra is, hogy az érintett piacon zavart okozzon.

  • 8.

    A Versenytanács álláspontja szerint az eljárás alá vont 6. pontban ismertetett hirdetései tisztességtelenül befolyásolták a fogyasztói döntéseket.

    A Versenytanács szerint az eljárás alá vont szolgáltatása lényeges tulajdonságának minősül az, hogy az milyen telefonkészülékek esetén vehető igénybe. Ennek elhallgatásával az eljárás alá vont a mobiltelefonszolgáltatási piachoz kapcsolódó és a kialakulás időszakában lévő operátor logó és csengőhang szolgáltatási részpiacon azt a látszatot keltette, mintha szolgáltatása nemcsak a meghatározott technikai követelményeknek megfelelő telefonok esetében lenne igénybe vehető, megtévesztve az ezen a részpiacon megfelelő ismeretekkel még nem rendelkező fogyasztókat. Az eljárás alá vont - a hirdetéseit közzétevő sajtótermékek jelentős példányszámát tekintve a fogyasztók széles körét elérő - magatartása a fogyasztók megtévesztése mellett alkalmas volt arra is, hogy ennek az új részpiacnak a piaci morálját károsan befolyásolja.

  • 9.

    A Versenytanács a bírság összegét az eset összes körülményeire tekintettel állapította meg, figyelembe véve egyebek között azt, a fogyasztó csak egy emelt díjas telefonhívás kezdeményezését (és e hívás költségeinek viselését) követően szerezhetett tudomást az eljárás alá vont által kínált szolgáltatás igénybevételére alkalmas telefonkészülékek köréről. A Versenytanács ugyanakkor azt is figyelembe vette, hogy az eljárás alá vont magatartásának szándékossága nem volt megállapítható, s piacra lépését követően többször lépések történtek a hirdetések tartalmának pontosítása érdekében.

  • 10.

    A határozat elleni további jogorvoslati jogot a Tpvt. 83.§-ának (1) bekezdése biztosítja.

Budapest, 2001. október 4.

dr. Zavodnyik József sk.
dr.Kállai Mária sk.
dr. Bodócsi András sk.
Véghelyi Ágnes