Vj-81/2001/9

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Hanák András ügyvéd (1066 Budapest, Teréz krt. 46.) által képviselt Csepel Luxembourg (No.1.) S.a.r.l. kérelmezőnek összefonódás engedélyezése iránti kérelmére - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

határozatot

A versenytanács engedélyezi, hogy a kérelmező irányítást szerezzen

  • -

    a Csepeli Áramtermelő Rt

  • -

    a Csepeli Erőmű Rt; valamint

  • -

    a PowerGen Energia Rt

E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel.

Indoklás

I.

  • 1)

    A kérelmező 2001. április 12-én Adásvételi Szerződéssel megvásárolta a PowerGen Holdings BV-től a Csepeli Áramtermelő Rt, a Csepeli Erőmű Rt, valamint a PowerGen Energia Rt (a továbbiakban együtt: CS-csoport) részvényei száz százalékát, melyhez - mint vállalkozások összefonódáshoz - a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló módosított 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

  • 2)

    A kérelmező egy luxemburgi székhelyű vállalkozás, amelyet a CS-csoporthoz tartozó vállalkozások részvényei megszerzése céljából alapított annak közvetett (végső) tulajdonosa, az Egyesült Államok egyik jelentős energiatermelő és szolgáltató cége az NRG Energy, Inc. (a továbbiakban: NRG).

  • 3)

    Az NRG és az általa közvetlenül vagy közvetve irányított vállalkozások (a továbbiakban: együtt: NRG-csoport) nem rendelkezik semmilyen befektetéssel Magyarországon, továbbá 2000. évben nem ért el nettó árbevételt a Magyar Köztársaság területén.

  • 4)

    A CS-csoport villamos energia, valamint gáz- és melegített víz termelésével, értékesítésével foglalkozik. A CS-csoport 2000. évi nettó árbevétele 11,9 milliárd forint volt.

II.

  • 5)

    Az 1) pont szerinti részvényvásárlás a Tpvt. 23.§ (1) bekezdés b) és (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezések alapján vállalkozások összefonódásának minősül, melyhez a Tpvt. 24. § (1) bekezdése alapján - tekintettel arra, hogy az irányítás alá kerülő vállalkozások (a CS-csoport tagjai) együttes nettó árbevétele meghaladja a tíz milliárd forintot - a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kell kérni.

  • 6)

    Az irányítást szerző NRG-csoportnak (melyhez a közvetlen irányítást megszerző kérelmező is tartozik) nincs érdekeltsége Magyarországon. Ezért az összefonódás a koncentrációt nem érinti, és más összefüggésben sem valószínűsíthetők olyan hatásai, amelyek a gazdasági verseny szempontjából hátrányosak lehetnek, mire tekintettel a Versenytanács a Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján - egyezően a 71.§ (2) bekezdése alapján tett vizsgálói indítvánnyal - az összefonódást engedélyezte.

  • 7)

    Tekintettel arra, hogy az irányítást szerző vállalkozás semmilyen formában nincs jelen a magyar piacon, a Versenytanács alkalmazhatónak találta a Tpvt. 63.§ (3) bekezdésének ac) pontját, mely szerint a versenytanácsi határozatot 45 napon belül kell meghozni, ha az engedély a 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg.

III.

IV.

  • 8)

    A Tpvt. 63. § (3) bekezdése ac) pontjának alkalmazásából következőleg az eljárási díj megfizetéséről rendelkezni nem kellett, mert a kérelmező a Tpvt. 62.§ (1) bekezdése szerinti kettőmillió forintos eljárási díjat előzetesen lerótta.

  • 9)

    Az ügyfelek (a kérelmező és az irányítása alá kerülő három vállalkozás) kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 10)

    10) Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83.§ (1) - (2) bekezdésein alapul.

Budapest, 2001. június 6.

dr. Bodócsi András sk. előadó
dr. Kállai Mária sk
Vérné dr.Labát Éva sk.
Szabó Györgyi