Vj-66/2001/16

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanács a dr. Kelemen László András ügyvéd (1132 Budapest, Váci út 20.) által képviselt Magyar Külkereskedelmi Bank Rt kérelmezőnek összefonódás engedélyezése iránti kérelmére - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a kérelmező és az Eurolizing Letét Kft közösen irányítást szerezzen az Euroleasing Rt felett.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel.

Indoklás

I.

A kérelem

  • 1)

    A kérelmező Magyar Külkereskedelmi Bank Rt (a továbbiakban: MKB Rt) és Eurolizing Letét Kft (a továbbiakban: Letét Kft) 2001. február 16-án Szindikátusi Szerződést kötöttek, mely szerint az MKB Rt tőkeemeléssel, továbbá a Letét Kft-től történő részvényvásárlással megszerzi a Euroleasing Rt részvényeinek 50 százalék szavazati jogot biztosító részét. A szavazati jogok további 50 százalékát biztosító részvények a Letét Kft tulajdonában maradnak. A Szindikátusi Szerződés azt is rögzítette, hogy az Igazgatóságba és a Felügyelő Bizottságba egyenlő számban delegálhat tagokat az MKB Rt és a Letét Kft.

  • 2)

    Az MKB Rt az 1) pont szerinti tranzakcióhoz - mint vállalkozások összefonódásához - a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló, a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

II.

Az összefonódás résztvevői

  • 3)

    A kérelmező MKB Rt 2000. évi mérlegfőösszege 790 milliárd forint volt. A Letét Kft 82 millió-, az Euroleasing Rt 2,3 milliárd forint nettó árbevételt ért el 2000. évben.

  • 4)

    Az MKB Rt tizenöt-, az Euroleasing Rt tizenhat vállalkozás felett rendelkezik közvetlen vagy közvetett irányítási joggal, további két vállalkozást az MKB Rt és az Euroleasing Rt közösen irányit. E vállalkozások 2000. évi nettó árbevételi adatai a kérelem benyújtásakor még nem álltak teljes körben a kérelmező rendelkezésére.

  • 5)

    Az MKB Rt és az általa irányított vállalkozások a (továbbiakban együtt: MKB-csoport), illetve a Euroleasing Rt és az általa irányított vállalkozások (továbbiakban együtt: Euroleasing-csoport) kizárólagos azonos tevékenysége a gépjármű-vásárlás finanszírozása, melyet

    • -

      az MKB Rt által irányított MKB Lízing és Pénzügyi Rt;

    • -

      az Euroleasing Rt és az általa irányított Euroleasing Kft; valamint

    • -

      az MKB Rt és a Euroleasing Rt által közösen irányított Eurocredit Rt;

végez.

  • 6)

    Az 5. pontban említett vállalkozások részesedését a gépjármű-vásárlás finanszírozásának országos forgalmából a Táblázat mutatja be.

Az összefonódással érintett vállalkozások részesedése a magyarországi gépjármű-vásárlás finanszírozási forgalomból

Vállalkozás

Részesedés (%)

MKB Lízing és Pénzügyi Rt

1,1

Euroleasing Rt

2,7

Euroleasing Kft

3,3

Eurocredit Rt

3,9

Együtt

11,0

III.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 7)

    A Versenytanács kialakult gyakorlata (Elvi állásfoglalások 83., Versenyfelügyeleti Értesítő 2000. évi 5. szám) szerint közös irányítás, ha a vállalkozásnak két 50-50 százalékos szavazati joggal rendelkező tulajdonosa van, feltéve, hogy a vállalkozás döntési fórumainak működési rendje az egyenlőséget nem bontja meg valamelyik tulajdonos javára. A Szindikátusi Szerződéssel kialakuló helyzet (lásd 1. pont) az előzőeknek megfelel, ezért a tranzakció a Tpvt. 23.§ (1) bekezdésének b) és (2) bekezdésének a) pontja alapján vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 8)

    Az összefonódás közvetlen résztvevőinek (Tpvt. 26. § (2) bekezdés szerint: az MKB Rt, a Letét Kft és az Euroleasing Rt) 2000. évi együttes nettó árbevétele (a MKB Rt esetében a Tpvt. 24.§ (2) bekezdése alapján a mérlegfőösszeg tíz százaléka) meghaladta a tíz milliárd forintot, továbbá az irányítás alá kerülő Euroleasing Rt 2000. évi nettó árbevétele az 500 millió forintot, ezért az összefonódás a Tpvt. 24.§ (1) bekezdése alapján engedélykötelesnek minősül.

  • 9)

    Megjegyzi a Versenytanács, hogy a Tpvt. 24.§ (1) bekezdése szerinti küszöbszámok esetében az összefonódás közvetett résztvevőinek (a Tpvt. 26. § (2) bekezdése alapján a 4. pontban említett vállalkozások) nettó árbevételét is számításba kell venni. Miután azonban a küszöbszámokat már a közvetlen résztvevők árbevétele is meghaladta, a Versenytanács szükségtelennek ítélte a közvetett résztvevők - a kérelmező által nem teljes közben közölt - adatainak beszerzését.

IV.

Az engedélyezés

  • 10)

    A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14.§).

  • 11)

    Az összefonódás a gazdasági erőfölényre (és általában is a gazdasági versenyre) kizárólag a gépjármű-vásárlás finanszírozás piacán lehet hatással, amelyen az MKB-csoport és az Euroleasing-csoport, illetve egy az MKB Rt és az Euroleasing Rt által közösen irányított vállalkozás is jelen van. E vállalkozások együttes piaci részesedése (11 százalék) azonban nem rejti magában a gazdasági erőfölény kialakulásának veszélyét, és a vizsgálat egyéb olyan körülményt (pl. vertikális kapcsolatot) sem tárt fel, amely a gazdasági verseny szempontjából aggályokat vethetne fel.

  • 12)

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában, a Tpvt. 30.§ (2) bekezdése alapján a kérelem szerinti összefonódást engedélyezte.

  • 13)

    Az alacsony piaci részesedésre, továbbá az annak meghatározásához szükséges információk egyszerű hozzáférhetőségére tekintettel a Versenytanács - eddigi gyakorlatával (Vj-40/2001.) összhangban - alkalmazhatónak találta a Tpvt. 63.§ (3) bekezdésének ac) pontját, mely szerint a versenytanácsi határozatot 45 napon belül kell meghozni, ha az engedély a 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg.

V.

Eljárási kérdések

  • 14)

    A Tpvt. 63.§ (3) bekezdése ac) pontjának alkalmazásából következőleg az eljárási díj megfizetéséről rendelkezni nem kellett, mert a kérelmező a Tpvt. 62.§ (1) bekezdése szerinti kettő millió forintos eljárási díjat előzetesen lerótta.

  • 15)

    Az ügyfelek (a közös irányítást szerző MKB Rt és Letét Kft, valamint az irányításuk alá kerülő Euroleasing Rt) kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74.§ (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 16)

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83.§ (1) - (2) bekezdésein alapul.

Budapest, 2001. május 29.

dr. Bodócsi András sk. előadó
dr. Kállai Mária sk.
Vérné dr.Labát Éva sk.
Szabó Györgyi