Vj-58/2001/13

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Divinyi Ágnes ügyvéd (Komáromi és Erős Ügyvédi Iroda, 1062 Budapest, Andrássy út 64.) által képviselt Liberty Media Corporation kérelmezőnek összefonódás engedélyezése iránti kérelmére - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a kérelmező irányítást szerezzen a UnitedGlobalCom, Inc. felett.

E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel.

Indoklás

I.

A kérelem

  • 1)

    A kérelmező Liberty Média Corporation (a továbbiakban: Liberty) 2001. február 22-én szerződéssel megszerezte az UnitedGlobalCom, Inc. (a továbbiakban: United) többségi szavazatot biztosító részvényeit.

  • 2)

    A Liberty az 1) pont szerinti részvényszerzéshez - mint vállalkozások összefonódásához - a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte, hivatkozva arra, hogy az összefonódás egyetlen áru tekintetében sem növeli a piaci részesedést a magyar piacon.

II.

Az összefonódás résztvevői

A Discovery

  • 3)

    A Liberty és az általa közvetlenül vagy közvetve irányított vállalkozások (a továbbiakban együtt: Liberty-csoport) közül kizárólag a Discovery Communications Europe (a továbbiakban: Discovery) ért el 2000. évben nettó árbevételt a Magyar Köztársaság területén.

  • 4)

    A Discovery két televíziós műsort (Discovery Channel, Animal Planet) szolgáltat a magyarországi kábeltelevíziós vállalkozások részére. Az ezek ellenértékeként kapott műsordíjakból, valamint a reklámbevételekből a Magyarországról származó 2000. évi nettó árbevétele 130 millió forint volt.

  • 5)

    A Discovery Channel és az Animal Planet un. természetcsatornák, amelyekhez hasonló tartalmú műsor Magyarországon a Spektrum és a National Geographic, amelyek a kábeltelevíziók mellett az Antenna Hungária Rt. Antenna Mikro szolgáltatásán keresztül is nézhetők. A négy természet csatorna közül a legtöbb előfizetője a Spektrumnak van, a további három műsor előfizetőinek száma közel azonos.

  • 6)

    A Discovery részesedése a Magyarország területén műsorelosztást végző vállalkozások együttes nettó árbevételéből nem éri el a 0,1 százalékot.

A UPC-csoport

  • 7)

    A United és az általa közvetlenül vagy közvetve irányított vállalkozások (a továbbiakban együtt: United-csoport) közül az alábbiak vannak jelen a magyar piacon.
    7.1. A UPC Magyarország Kft. Budapesten, valamint további 39 településen biztosít kábeltelevíziós szolgáltatást.
    7.2. A UPC Direct Kft. a direct home szolgáltatást (közvetlen műholdról történő műsorelosztást) végző UPC Programming B. V. részére végez a magyarországi ügyletekkel kapcsolatos ügynöki tevékenységet (értékesítés segítése, műszaki installáció, előfizetői adatbázis kezelés, díjbeszedés).
    7.3. A UPC Műsorkészítő Kft. szolgáltatása a SPORT1 műsor.
    7.4. A Monor Kábeltelevíziós Kft. Monoron és további 34 környező településen nyújt kábeltelevíziós szolgáltatást. 7.5. A Monor Telefon Társaság Rt. a monori primer körzetben nyújt helyi közcélú távbeszélő szolgáltatást.
    7.6. A Szab-I-Net Kht és a Szol-Nex`97 Kft. Internet szolgáltatást nyújtanak.

  • 8)

    A 7.1. - 7.6. pontokban említett vállalkozások (a továbbiakban együtt: UPC-csoport) 2000. évi együttes nettó árbevétele - az egymás közötti forgalom nélkül - 19,1 milliárd forint volt.

  • 9)

    A műsorszolgáltatás tekintetében a UPC-csoport által készített (de a csoporton kívüli vállalkozások részére nem értékesített) SPORT1 műsorhoz - tartalmát (sport) tekintve - hasonló televíziós program Magyarországon a nemzetközi sporteseményeket közvetítő Eurosport, valamint a speciális sportokkal foglalkozó Extremsport, továbbá más programok is sugároznak sportműsorokat.

  • 10)

    A jelentős részben magyar sporteseményeket, illetve a magyar fogyasztót érdeklő nemzetközi sporteseményeket közvetítő SPORT1 részesedése a Magyarország területén műsorelosztást végző vállalkozások együttes nettó árbevételéből nem éri el a 0,1 százalékot.

  • 11)

    A műsorszolgáltatoktól programokat vásárló műsorelosztó vállalkozások (a kábeltelevíziós szolgáltatók, a UPC Direct Kft., mint ügynök és az Antenna Hungária Rt.) együttes előfizetői létszámából a UPC-csoport 34 százalékkal részesedik.

III.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 12)

    A másik vállalkozás többségi szavazati jogot biztosító részvényeinek megszerzése a Tpvt. 23.§ (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdésének a) pontja alapján vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 13)

    A közvetlen irányítást megszerző Liberty és az irányítása alá kerülő United külföldön honos vállalkozások. A Liberty-csoportnak azonban van olyan tagja (Discovery), amely árúját Magyarországon forgalomba hozza, a United csoportnak pedig vannak magyarországi tagjai (UPC-csoport). Ily módon az összefonódás hatása érvényesülhet a Magyar Köztársaság területén, ezért arra az 1.§ alapján a Tpvt. hatálya kiterjed.

  • 14)

    Az összefonódással érintett vállalkozások a Tpvt. 26.§ alapján (a Liberty- és a United-csoport tagjai) - Tpvt. 27.§ (1) és (2) bekezdése szerint számított - 2000. évi együttes nettó árbevétele (19,2 milliárd forint) meghaladta a tízmilliárd forintot, továbbá az irányítás alá kerülő United-csoport 2000. évi nettó árbevétel (19,1 milliárd forint) az ötszázmillió forintot, ezért az összefonódáshoz a Tpvt. 24.§ (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kell kérni.

IV.

Az engedélyezés

  • 15)

    A Tpvt. 30.§ (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14.§).

  • 16)

    Összefonódással érintett piac(ok)nak azok minősülnek, amely(ek)en az összefonódás valamely - akár közvetlen, akár közvetett - résztvevője piaci tevékenységet fejt ki. E piacok közül az összefonódásnak - speciális eseteket leszámítva - csak azokon lehet hatása a gazdasági erőfölényre (és általában is a gazdasági versenyre), amelyeken az összefonódásban résztvevő két vállalkozáscsoport legalább egy-egy tagja jelen van, akár vevőként, akár eladóként. Ha ugyanis a két vállalkozáscsoport

    • a)

      azonos piac, azonos (vevői- vagy eladói) oldalán tevékenykedik, akkor az összefonódás következtében csökken az egymással versenyben (horizontális kapcsolatban) álló vállalkozás csoportok száma (növekszik a koncentráció), illetve ha

    • b)

      azonos piac ellentétes oldalán helyezkedik el, akkor a köztük meglevő (lehetséges) vevő-eladó (vertikális) kapcsolat jellege - összefonódás révén bekövetkező - megváltozásának lehetnek káros hatásai a gazdasági versenyre.

Horizontális hatások

  • 17)

    A Liberty-csoporthoz tartozó Discovery és a United-csoporthoz tartozó UPC Műsorkészítő Kft. azonos magyarországi tevékenysége a műsorszolgáltatás. A két vállalkozás azonban alapvetően eltérő fogyasztói igényt kielégítő műsorokat szolgáltat (természetcsatorna, illetve sportcsatorna), vagyis nem tekinthetők egymás versenytársainak. Ezért az összefonódás nem csökkenti az egymással versenyben álló vállalkozások számát, mire tekintettel az összefonódásnak a 16.a) pont szerinti (horizontális) összefüggésben nem valószínűsíthetők káros versenyhatásai.

  • 18)

    Elvileg lehetnek káros versenyhatásai annak is, ha az egymást kiegészítő áruk forgalmazói (szomszédos piacok szereplői) között jön létre összefonódás, mert az együttes értékesítés lehetősége növelheti az összefonódás révén kialakuló vállalkozás-csoport piaci erejét. Az adott esetben azonban a Discovery által forgalmazott műsorok (a Discovery Channel és az Animal Planet) és az UPC Műsorkészítő Kft. műsora (a SPORT1) olyan minimális mértékben (tized százalék alatt) részesedik a műsorszolgáltatás egészéből, ami nem vet fel versenyaggályokat.

Vertikális hatások

  • 19)

    Vertikális szempontból vizsgálva az összefonódást a Discovery és a UPC-csoport közötti vevő-eladó kapcsolatra tekintettel (a UPC-csoport műsorelosztást végző tagjai megrendelői a Discovery által szolgáltatott műsoroknak), elvileg járhat versenyproblémákkal az összefonódás, mert érdekeltséget teremthet arra, hogy
    - a Discovery mint eladó a UPC-csoport műsorelosztást végző tagjainak versenytársai;
    - ez utóbbiak pedig mint vevők a Discovery versenytársai
    számára hátrányos piaci helyzetet teremtsenek.

  • 20)

    A Discovery, mint eladó szempontjából a Versenytanács érintett árupiacnak a természetcsatornákat tekintette. Ezen a piacon a Discovery mellett további két műsor van jelen, amelyek közül az egyik (a Spektrum) előfizetőinek száma lényegesen meghaladja a Discovery műsorainak előfizetői számát, ami egyben azt is jelzi, hogy a fogyasztók a természetcsatornák közül a Spektrumot preferálják. Ebből viszont - a Versenytanács álláspontja szerint - az is következik, hogy nincs reális esélye annak, hogy - az összefonódással a Liberty-csoporthoz csatlakozó UPC-csoport műsorelosztást végző tagjai érdekében - a Discovery a természeti csatornák piacán képes legyen versenyt korlátozó stratégiák érvényesítésére.

  • 21)

    A Discovery és más műsorszolgáltatók vevői a kábeltelevíziós vállalkozások, a UPC Direct Kft., mint ügynök és az Antenna Mikro szolgáltatáshoz kapcsolódóan az Antenna Hungária Rt. Ezen műsorelosztók összes előfizetőjének 34 százaléka tartozik az UPC-csoport műsorelosztást végző tagjaihoz. Ez a mérték egyben az UPC-csoport vevőkénti érintett piaci részesedése mérőszámának is minősül. A 34 százalékos piaci részesedés annak a határnak a közelében helyezkedik el, amely elválasztja egymástól a verseny szempontja nyilvánvalóan nem aggályos-, illetve a versenyproblémákat esetlegesen már felvető tartományt. Az adott esetben a Versenytanács (figyelembevéve azt is, hogy az esetleges vertikális verseny probléma csupán a Discovery két olyan műsorához kötődik, melynek helyettesítője a fogyasztók körében népszerűbb, vagyis a UPC-csoportnak sem feltétlenül áll érdekében azok mellőzése) úgy ítélte meg, hogy az összefonódás valószínűsíthetően e vonatkozásban sem járhat versenyproblémákkal.

  • 22)

    Megjegyzi a Versenytanács, hogy az összefonódás megítélésekor - vertikális összefüggésben - érdemben nem foglalkozott a SPORT1 műsorral. Így nem vizsgálta azt sem, hogy vajon a nemzetközi sporteseményeket megjelenítő Eurosport, a speciális sportokkal foglalkozó Extremsport, illetve az egyéb műsorokban megjelenő sportadások helyettesítői-e a magyarországi (és magyar fogyasztókat érdeklő, jelentős nemzetközi) sporteseményeket közvetítő SPORT1-nek. A UPC-csoportnak a SPORT1 esetleges helyettesíthetetlenségéből adódó erős piaci pozíciója ugyanis a jelen összefonódástól független kérdés.

A döntés

  • 23)

    Miután a kérelem szerinti összefonódásnak horizontális- és vertikális összefüggésben sem valószínűsíthetők káros hatásai a gazdasági versenyre, továbbá egyéb olyan körülményt sem tárt fel a vizsgálat, amely versenyaggályokra adhatna okot, a Versenytanács a Tpvt. 77.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában - egyezően a Tpvt. 71.§ (2) bekezdés szerinti vizsgálói indítvánnyal - az összefonódást a Tpvt. 30.§ (2) bekezdése alapján engedélyezte.

  • 24)

    Szintén osztotta a Versenytanács a vizsgálói indítványt atekintetben, hogy a jelen ügyben - figyelemmel a Versenytanács eddigi gyakorlatára (Vj-38/2001., Vj-40/2001) - alkalmazható a Tpvt. 63. § (3) bekezdésének ac) pontja, mely szerint a versenytanácsi határozatot a kérelem beérkezésétől, illetve a hiányok pótlásától számított 45 napon belül kell meghozni, amennyiben az engedély a Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg.

Eljárási kérdések

  • 25)

    A Tpvt. 63. § (3) bekezdés ac) pontjának alkalmazásából következőleg az eljárási díj megfizetéséről rendelkezni nem kellett, mert a kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti kettőmillió forintos eljárási díjat előzetesen lerótta.

  • 26)

    Az ügyfelek (a Liberty és a United) képviselőjük útján kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg

  • 27)

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83.§ (1) - (2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2001. június 15.

dr. Bodócsi András sk. előadó
Vérné dr. Labát Éva sk.
dr. Kállai Mária sk.
Ágoston Marika sk.