Vj-212/2000/10

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa dr. Bárd Károly ügyvéd (Bárd, Cseri és Társai Ügyvédi Iroda 1056 Budapest, Belgrád rkp. 13-15.) által képviselt Vivendi S.A. és Canal+ S.A. kérelmezőknek vállalkozások összefonódásának engedélyezésére indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a kérelmezők irányítást szerezzenek a The Seagram Company Ltd. felett.

E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel kérhetik.

Indoklás

I.

A kérelmezők és a The Seagram Company Ltd. (a továbbiakban: Seagram) Egyesülési szerződést kötöttek, mely szerint a Vivendi S.A. és az irányítása alatt álló Canal+ S.A. összeolvadásával létrejövő Vivendi Universal vállalkozás kizárólagos irányítást szerez a Seagram felett.

A többlépcsőben megvalósuló tranzakció célja egy globális média és nemzetközi kommunikációs csoport létrehozása, amely a mozi , a televízió, zene, telekommunikáció és az internet piacain van jelen.

A kérelmezők a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 24.§-ára hivatkozással az összefonódáshoz a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérték.

Az Európai Közösségek Bizottsága az irányításszerzést 2000. október 13-án kelt határozatával engedélyezte.

II.

A Vivendi S.A. párizsi székhelyű jelentős nemzetközi vállalatcsoport, mely víz-, energia- és egyéb közműszolgáltatásokkal, távközléssel, multimédiás termékek kiadásával, valamint kábeltelevízió és internet szolgáltatással foglalkozik.

A vállalatcsoport érdekeltségi körébe tartozik 39 Magyarországon bejegyzett vállalkozás, melyek főként közmű- és helyi közcélú távbeszélő szolgáltatásokat nyújtanak, emellett szaképítészeti-, könyvkiadási és kábeltelevízió szolgáltatási tevékenységet folytatnak.

A Vivendi csoport külföldön honos leányvállalatai elsősorban multimédiás kiadványok értékesítésével vannak jelen a magyar piacon.
A Vivendi magyarországi és külföldi leányvállalatai 1999. évben együttesen 18,5 milliárd Ft nettó árbevételt értek el.

A Canal+ S.A. francia székhelyű vállalkozás, mely számos európai országban rendelkezik leányvállalatokkal, tevékenysége főként film- és más audiovizuális művek gyártására, forgalmazására, sugárzási jogok megszerzésére és továbbértékesítésére terjed ki.
Magyarországon leányvállalattal nem rendelkezik, külföldi érdekeltsége révén 1999. évben 206,7 millió Ft nettó árbevételt realizált filmek és TV műsorok sugárzási jogának értékesítésével.

A Seagram kanadai székhelyű multinacionális vállalkozás, mely zeneművek, zenei videók, mozi- és televíziós filmek gyártásával, sugárzási jogok értékesítésével foglalkozik, érdekeltségei vannak számos nemzetközi kábeltelevíziós csatornában. Tevékenységi körébe tartozik az egyéb szórakoztatás, mely keretében szórakoztató parkokat, nagykereskedelmi egységeket üzemeltet, valamint szórakoztató szoftvereket fejleszt. Szeszes- és üdítő italok előállítását és forgalmazását végzi számos leányvállalata.

A Seagram három Magyarországon működő leányvállalattal rendelkezik, melyek ital forgalmazással, hanghordozók értékesítésével, valamint zeneművek kiadásával kapcsolatos tevékenységet végeznek.
Külföldi érdekeltségei filmek és televíziós műsorok sugárzási jogait értékesítik a magyar piacon.
A Seagram Magyarországon bejegyzett és külföldön honos vállalkozásai együttesen 1999. évben 1,7 milliárd Ft nettó árbevételt realizáltak a hazai piacon.

III.

A kérelem szerinti irányításszerzés résztvevői Magyarországon a sugárzási jogok értékesítésének piacán folytatnak párhuzamos tevékenységet.
A sugárzási jogok értékesítői, az un. rendelkezésre jogosultak - a terjesztési jogokkal rendelkező film vagy műsor gyártó producerek, a terjesztési jogokat megvásárlók, és a film- könyvtár üzemeltetők - egymással versenyben állva kínálják áruikat a televíziós csatornák üzemeltetőinek, vagy továbbértékesítést végző kereskedők részére.
A piacra lépés szabad, jogszabályi korlátai nincsenek. A vevők és eladók általában nem kötnek kizárólagossági szerződéseket, nincsenek hosszú távú szállítói megállapodások a szakmában.

A piac kínálati oldalán világszerte és Magyarországon is a legjelentősebb szereplők a nagy amerikai stúdiók és az európai Kirch csoport, mellettük számos versenytárs is jelen van.
Az összefonódás résztvevőinek magyarországi piaci részesedése szakmai becslések alapján nem éri el a tíz százalékos mértéket.

IV.

A Tpvt. 71.§-a alapján készített jelentésben a vizsgáló a kérelem szerinti irányításszerzés engedélyezését indítványozta.

V.

A Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdésében foglaltak alapján a Vivendi Universal Seagram feletti irányításszerzése vállalkozások összefonódásának minősül.

Az összefonódás külföldön honos vállalkozások között jön létre, melyre azonban a Tpvt. hatálya az 1.§ alapján kiterjed, mert annak hatása érvényesülhet a Magyar Köztársaság területén; miután az irányítást megszerző és az irányítás alá kerülő vállalkozások is részben magyarországi, részben külföldi leányvállalataik tevékenysége révén áruikkal és szolgáltatásaikkal jelen vannak a magyar piacon.

A Tpvt. 24.§ (1) bekezdése alapján az összefonódáshoz a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kell kérni, mert

  • -

    a 26.§ alapján érintett, közvetlenül és közvetetten résztvevő vállalkozásoknak - a Vivendi és a Seagram csoport tagjainak - a 27.§ szerint számításba vett 1999. évi együttes nettó árbevétele Magyarországon meghaladta a tíz milliárd Ft-ot, és

  • -

    az irányítás alá kerülő Seagram csoport tagjaié pedig több volt 500 millió forintnál.

VI.

A Tpvt. 30. § (2) bekezdése szerint a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre, nem erősít meg gazdasági erőfölényt, illetve nem akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon.

A kérelem szerinti irányításszerzésben érintett vállalkozások párhuzamos tevékenységet Magyarországon a filmek, televíziós műsorok és sportesemények sugárzási jogainak értékesítési piacán folytatnak, ahol azonban tíz százalék alatti együttes piaci részesedésük a gazdasági verseny szempontjából aggályokat nem vet fel.
Az összefonódás jövőbeni vertikális hatásait tekintve - figyelembevéve a Vivendi Universal távközlési szolgáltatási eszközeit, mint új disztribuciós csatorna felhasználási lehetőséget - sem várható a piaci részesedés alapján erőfölényes helyzet kialakulása.

Mindezek alapján a Versenytanács a kérelem szerinti összefonódást - egyezően a vizsgálati indítvánnyal - engedélyezte.

VII.

Az ügyfelek - képviselőjük utján - a tárgyalás mellőzését kérték, ezért a Versenytanács határozatát a Tpvt. 74.§ (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül hozta meg.

A kérelmezők a Tpvt. 62.§ (1) bekezdése szerinti eljárási díjat előzetesen megfizették, ezért arról rendelkezni nem kellett.

A határozat felülvizsgálatáról a Tpvt. 82.§ (1) és (2) bekezdései rendelkeznek.

Budapest, 2001. február 22.

Fógel Jánosné dr. sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Szabó Györgyi