Vj-196/1999/10

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa dr. Tóth Tibor (Budapesti 92. számú Ügyvédi Iroda, 1102 Budapest, Hölgy u. 21. szám alatti) ügyvéd által képviselt Kentucky System Vendéglátó Korlátolt Felelősségű Társaság (1072 Budapest, Nagydiófa u. 8. szám alatti) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma miatt hivatalból indított eljárás során - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

E határozat ellen az eljárás alá vont vállalkozás a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett felülvizsgálat iránti keresettel élhet.

Indoklás

A Versenytanács az ügyfél előadása, a csatolt írásbeli bizonyítékok, az 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 71. §-a nyomán készült vizsgálati jelentés alapján az alábbi tényállást állapította meg:
Az 1992-ben alakult eljárás alá vont vállalkozás (a továbbiakban: Kft.) a Kentucky Fried Chicken és Pizza Hut éttermek magyarországi üzemeltetője. A Kft. 1999. szeptember 2-től a gyermekes családok, a 14 év alatti korosztály vendégként megnyerése érdekében akciót szervezett. Ennek lényege, hogy a Pizza Hut éttermekben helyi fogyasztásra rendelt Junior menüt fogyasztó megrendelő, vagy egyszerűen csak a jelenlévő 14 év alatti kiskorú a menü mellé ajándékképpen a Star Wars filmből mintázott gyermekjáték-figurák valamelyikét választhatta.
A készlet erejéig tartó akció - vagyis addig amíg a rendelt Junior menühöz a figurákat is biztosítani tudják - népszerűsítését az éttermek ablakaiban kihelyezett plakátokon, molinón, életnagyságú figura éttermi elhelyezésével, a felszolgálók egyenpólóba öltöztetésével, poszterek kirakásával kezdték meg. Ezek a dekorációk a film és a Pizza Hut éttermek akciós kapcsolatára utaltak, jelölve a Junior menüt és a "Gyűjtsd össze mind a négy Star Wars játékot" felszólítást. Csak az étlap tüntette fel azt az egyértelmű ajándékjuttatási feltételt, hogy a menüt megrendelő, fogyasztó, jelenlévő 14 év alatti vendégnek jár a menü részeként valamelyik figura.
Szeptember 6-ával indult a TV, 17-én pedig a mozikampány, azonos reklámfilmekkel. A filmbéli gyerekek éttermi asztalt ülnek körül, s miközben fogyasztják a Junior menüt megjelennek a figurák. 1999. szeptember 24-el az akció befejeződött.

A Gazdasági Versenyhivatal a Tpvt. 69. § (1) bekezdésére figyelemmel a Tpvt. 70. § (1) bekezdése szerint azért indított eljárást, mert vélelmezhető volt, hogy mivel kizárólag az étlap tartalmazza az akcióra vonatkozó teljeskörű tájékoztatást, az akció megtévesztésre alkalmas.

A készült vizsgálati jelentés az eljárás megszüntetését indítványozta, mert a fogyasztói döntés meghozatalakor az ahhoz szükséges tájékoztatás együttesen már a fogyasztók rendelkezésére állt.

A fentiek szerint az eljárásindításra a fogyasztói tájékoztatás azon hiányossága adott okot, hogy valamely fogyasztó csak az étteremben értesült arról - akár kellemetlen helyzetbe is kerülve -, hogy a figurához való jutásnak korábban meg nem ismerhető feltétele van, amely magatartást mint piaci sérelmet, a Tpvt. 8. § (2) bekezdés c) pontja tilt.
A Versenytanácsnak azt kellett eldöntenie, hogy a reklámkampányt megtévesztésre alkalmassá teszi-e az a tény, hogy csak az étlap adott kétséget kizáró fogyasztói eligazítást, figyelemmel arra, hogy a reklám teljeskörű tájékoztatást általában nem ad, de ugyanakkor versenyjogi szempontból elvárható, hogy versenyjogellenes (Tpvt. III. fejezet) tartalma ne legyen. A Versenytanács szerint önmagában jellemzően a gyermekek érdeklődésére számottartó Star Wars figurák ajándékozása a menü mellé, a szervező azon szándékát tükrözi, hogy kiskorú vendégkört is vonzzon magához. E szervezői akaratnak a kampány megfelelt az éttermi helyszíntől kezdve a mozi hirdetésig a fogyasztók által is felismerhetően. A mindvégig hangoztatott Junior menü elnevezés és a kiskorúak szerepeltetése mindezeken felül közvetett módon, de egyértelműsítette, hogy kiskorú vendég részesülhetett az ajándékban.

Ezért a Versenytanács az eljárást megszüntette a Tpvt. 72. § (1) bekezdés a) pontja szerint a 77. § (1) bekezdés h) pontja alapján.

A Kft. számára a Tpvt. szerinti határozat elleni jogorvoslati jogot a 83. § (1) bekezdése biztosítja.

Budapest, 2000. február 17.

dr. Kállai Mária sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Györffy István sk.
Ágoston Marika