Vj-75/1999/14

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa dr. Lehőcz József ügyvéd (2800 Tatabánya 5., Béla király krt 52.) által képviselt WO-LA-X Zálogházak Kft. ellen fogyasztók megtévesztése miatt hivatalból indított eljárásban - tárgyaláson - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont vállalkozás jogsértést követett el, amikor a szolgáltatását hirdető napilapokban elhallgatta az általa ígért hitelkamat nem éves, hanem havi futamidőre számított.

Kötelezi, hogy fizessen meg 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számla javára 100.000.- (azaz Egyszázezer) Ft bírságot.

A határozat ellen az eljárás alá vont a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó illetékköteles felülvizsgálati kérelmet terjeszthet elő.

Indoklás

Az 1998. április 1-én alapított eljárás alá vont vállalkozás tevékenységi körébe tartozik ékszer, éremgyártása, gépjárműkereskedelem, máshová nem sorolt termék ügynöki nagykereskedelme, egyéb, máshová nem sorolt iparcikk kereskedelem, óra, ékszerjavítás, egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység, üzletviteli tanácsadás, máshová nem sorolt, egyéb gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítására az adott okot, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a pénzügyi szolgáltatás közvetítése tevékenysége során ügynöki tevékenysége körében záloghitel konstrukcióban pénzkölcsön folyósítását közvetíti. Tevékenysége során a Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezettel áll megbízási jogviszonyban. A megállapodás szerint a banki tevékenységet a Takarékszövetkezet záloghitel konstrukcióban az eljárás alá vont ügynöki közreműködésével végzi. Ennek lényege, hogy a Takarékszövetkezet kézi zálog ellenében pénzkölcsönt folyósít, a záloghitelezési tevékenységet az eljárás alá vont útján gyakorolja.

A tevékenységét az eljárás alá vont 1999. márciusában kezdte meg. Ebben a hónapban és áprilisban hirdetéseket jelentetett meg a Komárom-Esztergom megyei 24 óra című napilapban, valamint az Expressz című napilapban. A hirdetés rendkívüli hitelakcióra hívja fel a fogyasztó figyelmét 2 %-os kamat mellett. A hirdetés pontos szövege a következő: "Új! Zálogház nyílt! WO-LA-X Zálogházak. Tatabánya, Köztársaság út 57. földszint 1. (az V. Iskola mellett). Tel.: 34/338-079. Nyitva: H.-P.: 8,00-15,30. Rendkívüli hitelakció. Csak 2 % kamatra!" Egy kisebb, rövidebb szövegű hirdetés is megjelent a közbenső napokon 1999. március 22. és április 12. között. Ennek szövege: "WO-LA-X Zálogházak. Hitel csak 2 % kamatra! Tel.: 34/338-079."

A vizsgálat során feltárt tényállás szerint a zálogház által közvetített kamatot a Takarékszövetkezet állapítja meg. A Takarékszövetkezet által meghatározott kamat mértéke évi 24 %. A kamat mértéke egy hónapra számított futamidővel 2 %, és a kamathoz még az eljárás alá vont vállalkozás egyszeri 6 %-os kezelési díjat is felszámított.

A vizsgálati jelentés rámutatott, hogy a vizsgált időszakban az eljárás alá vont vállalkozás által ténylegesen felszámított évi 24 %-os kamat a hozzáadott kezelési költséggel együtt is 4-5 %-kal kedvezményesebb volt mint az adott piacon más vállalkozások által folyósított pénzkölcsön kamata. Indítványozta a jogsértés megállapítását.

Az eljárás alá vont vállalkozás az eljárás megszüntetését kérte. nem vitatta a vizsgálati eljárás során feltárt tényeket, rámutatott azonban, hogy a felrótt magatartást igen rövid ideig tanúsította, a fogyasztóknak akár személyesen, akár telefonon a pontos felvilágosítást mindig megadta. A vizsgált reklám figyelemfelhívó jellegű, amely kizárólag tájékoztatás céljából jelent meg, ezért valamennyi részletet értelemszerűen nem tartalmazhatta az ügyletnek.

A Versenytanács állandó gyakorlata szerint a fogyasztóknak a gazdasági versenyben történő megtévesztése valamely valótlan tény előadásával, vagy közlésével, valamely, az adott áru lényeges tulajdonságához tartozó tény vagy körülmény elhallgatásával, esetleg valamely tevékenységgel valósítható meg, amely alkalmas a gazdasági verseny torzítására.

A vizsgált magatartást mindig a fogyasztó szemszögéből kell értékelni, az adott körülményekre figyelemmel az okszerűen viselkedő fogyasztó reagálását kell mérvadónak tekinteni.

A Tpvt. 9. §-a értelmében a használt kifejezéseknek a mindennapi életben elfogadott általános jelentése az irányadó annak megállapításánál, hogy a közlés valójában félrevezető lehet-e. Kétségtelen, hogy az eljárás alá vont vizsgált hirdetései egy valós tényt közölnek és elhallgatnak egy jelentős információt. Valós tény az, hogy a záloghitel konstrukciót igénybevevő fogyasztók diszkrimináció nélkül juthatnak pénzkölcsönhöz. Valós tény az, hogy a pénzkölcsön után kamatot számít fel az eljárás alá vont. nem tartalmaz azonban egy, az áru lényeges tulajdonságához tartozó körülményt, nevezetesen, hogy a közölt kamat futamideje a szakmában és a piacon általánosan elfogadott időtartammal ellentétben nem éves, hanem havi futamidejű. Különösképpen alkalmas a téves képzet kialakítására a hirdetés felépítése is, amely rendkívüli hitelakcióra utal és kiemelten tartalmazza a "Csak most" megszólítást.

A Versenytanács állandó gyakorlata értelmében a megtévesztés esetén a fogyasztót ért első benyomás a döntő, a jogsértés bekövetkeztét nem teszi semmissé, ha a fogyasztó utóbb az üzletben vagy telefoni megkeresésre a valós információt megkapja. Az eljárás alá vont vállalkozás magatartása alkalmas volt arra, hogy a fogyasztó döntési szabadságát megzavarja, ezáltal piaci zavart okozzon, hiszen a fogyasztó a hirdetés alapján a rendkívüli kedvező feltételekre tekintettel akkor is az eljárás alá vont üzletét választja, ha a piaci kamatokat ismerve netán a hirdetés valóságát illetően gyanúperrel élne.

A Versenytanács megállapította, hogy a magatartás megvalósítja a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontjában írt tiltott tényállást, ezért figyelemmel a jogsértés rövid időtartamára mérlegelési jogkörében a kiszabott bírság mértékét alacsonyan szabta meg.

Budapest, 1999. július 8.

dr. Györffy István sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
Vérné dr. Labát Éva sk.
Ágoston Marika