A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018. február 7-én és 8-án hét Magyarországon (is) népszerű online társkereső szolgáltató általános szerződési feltételeit tekintette át nemzetközi együttműködés keretében.

Az ún. Sweep Day keretében az 58 ország fogyasztóvédelmi szervezeteit tömörítő ICPEN (International Consumer Protection and Enforcement Network) koordinálásával a résztvevő hatóságok azonos szempontrendszer mentén tekintették át a vizsgálati célként meghatározott területek valamelyikét. A tagok egy időben böngésztek az interneten megtévesztő vagy csalárd oldalak felderítése céljából.

A „Szerződési feltételek a digitális gazdaságban” című átfogó sweep-ben a GVH az online társkereső szolgáltatók PC-n, Android- és iOS eszközökön elérhető általános szerződési feltételeit (ÁSZF) nézte át alapvetően olyan szempontból, hogy azok alapján a fogyasztó tájékozott ügyleti döntést tud-e hozni.

Az online társkereső oldalak népszerűségére is tekintettel a GVH felhívja a figyelmet, hogy ezeknél a szolgáltatásoknál is elvárja, hogy a fogyasztók tájékoztatása tisztességes legyen. Fontos, hogy valamennyi lényeges körülményről így pl. a szolgáltatás pontos tartalmáról, a díjáról, a díjváltozást kiváltó helyzetekről, a szerződés létrejöttének és megszüntetésének módjáról érthető, átlátható és pontos tájékoztatást kapjon a fogyasztó.

Így az online társkereső szolgáltatóknak törekedniük kell arra, hogy

  • a szolgáltatás lemondása ne legyen összetettebb folyamat, mint az igénybevétel, amely „csupán néhány klikk”;

  • az ÁSZF-ek magyar nyelven legyenek elérhetők;

  • tájékoztatásaik, így az ÁSZF-ek kialakításakor is kerüljék a hosszú, strukturálatlan, a lényeges körülmények kiemelése nélkül összeállított, kereszthivatkozásokkal tűzdelt, ezáltal nehezen áttekinthető és megérthető tájékoztatást;

  • ne hallgassanak el, ne rejtsenek el a szolgáltatás igénybevételéhez fontos körülményeket.

Az online társkereső szolgáltatások felhasználói tájékozottabb döntést tudnak hozni, illetve nagyobb meglepetések nélkül tudják élvezni a szolgáltatást, ha

  • ellenőrzik a kiválasztott honlap megbízhatóságát (pl. nézzék meg, milyen adatok szerepelnek a honlapon a céggel kapcsolatban (valós-e a cég), és olvassák el a társkereső oldallal kapcsolatos fogyasztói véleményeket is az egyes blogokban) – így megbizonyosodhatnak arról, hogy a kiszemelt társkereső honlap valós profilokat szerepeltet-e, vagy elégedettek-e felhasználói az általa nyújtott szolgáltatással;

  • időt szánnak a számukra fontos szolgáltatási feltételek megismerésére az ÁSZF-ből, így pl. a tagságok tartalmára, a kapcsolódó díjakra;

  • az ÁSZF-vel kapcsolatos kérdéseikkel a vállalkozás ügyfélszolgálatához fordulnak;

  • a regisztrációt követően meggondolták magukat, élnek a 14 napos elállási joggal;

  • figyelmet fordítanak arra, hogy a szerződés határozott vagy határozatlan időre jön-e létre, illetve a határozott idejű szerződés időtartama meghosszabbodik-e automatikusan;

  • a regisztrációt megelőzően ellenőrzik a szerződés felmondásának lehetőségeit – érdemes emlékeztetőt beállítani a telefonon vagy naplóban az előfizetés lemondásának időpontja tekintetében, a nem kívánt automatikus meghosszabbodás elkerülése érdekében;

  • külön e-mail címet hoznak létre a társkereső oldalak használatára;

  • tárolják a vállalkozással folytatott szerződés felmondásával kapcsolatos levelezést, képernyőmentéseket készítenek a folyamatról.

Az ICPEN Sweep nagyobb rálátást biztosít a GVH-nak is az online társkeresés területén érvényesülő folyamatokra, így – szükség esetén – megalapozhatja az esetleges jövőbeli versenyfelügyeleti eljárások megindítását.

Az ICPEN a Sweep Day-ről – amelynek a résztvevő országok jelentései alapján készített átfogó elemzése 2018. I. félévében jelenik meg – angol nyelvű weboldalán nyújt részletes tájékoztatást.

Budapest, 2018. február 14.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +3630 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

 

Nyomtatható verzió PDF formátumban