A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ún. Honorable Mention díjat kapott a tavaly bevezetett, anonim kapcsolat-felvételi rendszeréért, a Kartell Chat-ért a Nemzetközi Versenyhálózat (International Competition Network, ICN) és a Világbank Csoport (World Bank Group, Világbank) által meghirdetett verseny tegnapi eredményhirdetésén.

A Világbank és az ICN az elmúlt évben (2015-2016) is meghirdette versenyét, amellyel növelni szeretné a versenyhatóságok szerepének jelentőségét a versenykultúra-fejlesztésben. A versenyre négy témában összesen 43 pályázat érkezett.

A GVH a „Verseny-reformok ösztönzése az állampolgárok és a civil társadalom bevonásával” kategóriában kapta a megtisztelő díjat.

A GVH kiemelt jelentőséget tulajdonít a kartellekkel szembeni küzdelemnek, hiszen a kartellek rendkívül káros hatást gyakorolnak az egész gazdaság fejlődésére. A kartellek feltárásánál a sikeres fellépés kulcsa gyakran a „hallgatás megtörése”, így a döntő bizonyítékok feltárása és megszerzése. Információhoz a versenyhatóságok leghatékonyabban maguktól az érintettektől juthatnak – ennek egyik eszköze az engedékenységi politika.

A GVH a tavalyi év végén kommunikációs kampányt indított az engedékenységi politika népszerűsítésére „Nem marad köztetek” szlogennel. A versenyhatóság a kampány részéként indította el újszerű kapcsolat-felvételi rendszerét a kartellekkel kapcsolatos kérdések megválaszolása céljából.

A Kartell Chat zárt, védett rendszere egy egyszerű, anonim regisztrációval biztosítja a titkos megállapodásokról információval rendelkezőknek, hogy

1. speciális tudásukat anonimitásuk megőrzése mellett – negatív következményektől vagy megtorlástól való félelem nélkül – oszthassák meg a GVH Felderítő Irodájának munkatársaival;

2. ha a vállalkozásuknál nincs vagy nem kielégítően működik az ún. megfelelőségi program, megoszthassanak észlelt információt a GVH-val;

3. feltehessenek a kartellekkel, az engedékenységi politikával és eljárással, valamint az informátori díjjal kapcsolatos bármilyen kérdést;

4. minden esetben a GVH ugyanazon kollégájához kerüljenek, ha további kérdéseik vetődnek fel.

A kapcsolat-felvételi rendszer működéséről további információ itt érhető el.

Az integrált kommunikációs kampány célja a figyelemfelhívás, a cselekvésre ösztönzés, valamint az alapvető ismeretek átadása volt, utóbbi érdekében a GVH önálló microsite-ot is elindított a http://kartell.gvh.hu/ címen.

A GVH versenyfelügyeleti és versenypártolási munkája mellett felelős a versenykultúra fejlesztéséért, ennek keretében a versenypolitikai ismeretek terjesztéséért, valamint a megfelelő tájékoztatásokért a jogkövető magatartás elősegítése érdekében. E körben a GVH a versenyjogi megfelelést ösztönző, valamint fogyasztói tudatosságot növelő kommunikációs kampányokat is indít.

A Világbank és az ICN versenyének részleteiről és a díjazottakról további információ itt érhető el.

Budapest, 2016. március 10.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +3630 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu, sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban