Nyomtatható verzió PDF formátumban

Új Versenytanács-tagot nevezett ki a köztársasági elnök

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2012. szeptember 1-jei hatállyal kinevezte dr. Szoboszlai Izabellát a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagjává. A Versenytanács-tagok kinevezése hat évre szól.

A Versenytanács sajátos helyzetű testület így független a hivatalon belül, ám döntése a szokásos bírói felülvizsgálat alá van vetve. A GVH versenyfelügyeleti eljárásait érdemben lezáró döntéseket a hivatalon belül elkülönült döntéshozó fórumként működő Versenytanács hozza meg. A Versenytanács bírálja el továbbá a vizsgálók által a versenyfelügyeleti eljárás során hozott végzései ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeket is.

A Versenytanács munkáját a Versenytanács elnöke - aki egyben a GVH egyik elnökhelyettese is - szervezi és irányítja, az egyes ügyeket az elnök által kijelölt három, vagy öttagú versenytanács bírálja el.

A Versenytanács tagjai - versenyfelügyeleti feladataik mellett - közreműködnek a GVH versenypártolási és versenykultúra fejlesztése érdekében végzett tevékenységében is.

Szoboszlai Izabella 1997-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán. Az egyetem elvégzését követően 1998 szeptemberében kezdte el pályafutását a Gazdasági Versenyhivatalban, a Versenypolitikai Irodán. A Hivatalban több szervezeti egységen, különböző munkakörökben dolgozott az elmúlt 14 évben, miközben elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Jogász Szakát. Versenytanács-tagi kinevezését megelőzően 2011-től a Gazdasági Versenyhivatal megújult ügyfélszolgálatát vezette. Angolul és lengyelül beszél.

Budapest, 2012. szeptember 4.

Gazdasági Versenyhivatal

További információ a sajtó számára:
GONDOLOVICS Katalin
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu