Nyomtatható verzió PDF formátumban

Új vezetők a Gazdasági Versenyhivatal élén

Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke tegnap kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal új vezetőit. A következő hat évben a GVH elnöke Juhász Miklós, elnökhelyettesei Horváth Zoltán és Tóth András lesznek. Tóth András egyben a Versenytanács elnöki tisztét is betölti a jövőben.

Dr. Juhász Miklós 1976-1985-ig bíróként dolgozott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, majd később jogtanácsos lett. 1990-től ügyvédként tevékenykedett, 2001-től pedig saját nevén tartott fenn ügyvédi irodát.

Dr. Tóth András, 2002-től 2007-ig a GVH munkatársaként dolgozott, majd 2007-ben ügyvédként csatlakozott egy amerikai ügyvédi irodához. 2009-ben szerzett PhD fokozatot a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2010-től egyetemi adjunktus a Károli Gáspár Református Egyetemen.

Dr. Horváth Zoltán, 2007-től az Állami Számvevőszék számvevő tanácsosa, 1991-1997 között a Földművelésügyi Minisztériumban, 1999-től pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában dolgozott. 35 éves pályafutása alatt kisebb megszakításokkal végig a közigazgatásban tevékenykedett.

Budapest, 2010. novemer 5.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
ZENISEK Andrea
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu