Nyomtatható verzió PDF formátumban

Elkészült a GVH Versenykultúra Központjának idei munkaterve

A versenytörvény a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének feladatául szabja a versenykultúra fejlesztésben való közreműködést. E feladat ellátására a versenyhatóság 2005-ben elkülönült szervezeti egységet hozott létre, Versenykultúra Központ (GVH VKK) néven. A GVH VKK éves munkaterv alapján látja el a versenykultúra fejlesztésével kapcsolatos feladatokat.

A GVH VKK célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a verseny társadalmi elfogadottságához, elősegítse a jogkövető magatartást, a versenybarát, és a tudatos fogyasztói döntéshozatalt biztosító szabályozási környezet kialakítását/kialakulását, illetve a fogyasztói tudatosság növelése érdekében hozzájáruljon a magyarországi és európai közösségi versenykultúra, valamint a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrája, továbbá a regionális versenyjogi intézményrendszer fejlesztéséhez. Utóbbi tevékenységének keretében a GVH VKK feladatkörébe tartozik az OECD és a GVH által közösen létrehozott OECD-GVH Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központ (ROK) feladatainak az ellátása is. A GVH VKK-n belül elkülönült intézmény az OECD és a GVH szakmai hátterére építve nyújt segítséget elsősorban a kelet-, délkelet-, és közép-európai országok számára. A ROK idén előreláthatólag még hét szemináriumot szervez.

A GVH VKK idén kiemelten kíván foglalkozni a GVH kartellek elleni küzdelmével, valamint az új jogi lehetőségek ismertetésével. Az idei munkaterv alapján a Központ célul tűzte ki egyebek mellett egy idegen nyelvű szakkönyv lefordításának és kiadásának befejezését (Richard Whish: Competition Law), valamint egy másik idegen nyelvű szakkönyv magyar nyelvű megjelentetésének megkezdését (Simon Bishop - Mike Walker: The Economics of EC Competiton Law). Mivel idén a kartelleket kívánja előtérbe helyezni a GVH VKK, ismeretterjesztő kiadványai között a fogyasztók tájékozottságát segítő kiadványok megjelentetésén felül elsősorban a kartellekkel kapcsolatos anyagi és eljárási jogi kérdéseket, a vállalkozások jogkövető magatartását elősegítő lehetőségeket taglaló füzetek jelennek meg. Az elmúlt évekhez hasonlóan a GVH VKK az idei év során is tervezi aktuális versenyjogi vagy versenypolitikai kérdések megvitatására szemináriumok és konferenciák szervezését, beleértve a 2007 óta rendezett ebédidős beszélgetéseket is. A GVH VKK továbbra is fontosnak tartja támogatni mind a vállalkozások, vállalati vezetők és tanácsadóik, mind a jogalkotásban résztvevő országgyűlési képviselők, kormányzati szakértők, önkormányzatok, valamint a versenytörvény alapján ítélkező bírák tájékoztatását. Ebben az évben már ötödik alkalommal tervez "Versenykultúráért" díjat adományozni a Központ a versenykultúra fejlesztésében kiemelkedő szerepet vállaló - hivatalon kívül tevékenykedő - szakemberek munkájának elismeréseként. Mindezeken felül, a GVH VKK a hivatalon kívüli szervezetek versenykultúrát és a fogyasztói tudatosságot fejlesztő munkáját segítő pályázatait is meg kívánja nyitni az év során.

A szervezet tevékenységével, valamint munkatervével kapcsolatban kérdéseket, észrevételeket és javaslatokat két héten át, március 12-ig lehetett megfogalmazni, amelyek összesítését követően került sor a munkaterv véglegesítésére. A GVH VKK 2010-es munkaterve megtalálható a honlapján ( www.versenykultura.hu ).

Budapest, 2010. március 17.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu