A Gazdasági Versenyhivatal Elnöke, Rigó Csaba Balázs

A GVH élén álló elnököt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki hat évre, az elnök több alkalommal, újból is kinevezhető. A GVH elnökét - csakúgy, mint elnökhelyetteseit - az elődje megbízatásának lejártát megelőző három hónapon belül meg kell nevezni, valamint a kinevezéséhez szükséges folyamatot az előző kinevezés lejárta előtt egy hónappal be kell fejezni.

A versenytörvény rendelkezései alapján a GVH elnöke irányítja a hivatal tevékenységét és felelős a törvényekből a hivatalra háruló feladatok ellátásáért, amelynek ellenőrzését az Országgyűlés végzi a GVH elnökének a hivatal tevékenységéről és a törvény alkalmazása során szerzett tapasztalatairól szóló éves beszámolóján keresztül. Az elnök feladatai között szerepel, hogy képviselje a hivatalt az Országgyűlés, a Kormány és a gazdasági kabinet ülésein, valamint a nemzetközi szervezetek előtt is. A gazdasági versenyt érintő kérdésekben felkérésre tájékoztatást ad az Országgyűlésnek és a Kormánynak. Az elnök felelős a magyarországi versenykultúra fejlesztéséért.

A jogszabályoknak megfelelő működés érdekében irányítja a hivatal belső működését és gyakorolja a munkáltatói jogkört a hivatalban dolgozók tekintetében - a Versenytanács tagjainak kinevezése és felmentése kivételével.