Sajtószoba > Sajtóközlemények > 2019-es sajtóközlemények

Piacelemzésben vizsgálja a GVH a digitális összehasonlító eszközök működését

A Gazdasági Versenyhivatal piacelemzést indít a digitális összehasonlító eszközök (honlapok és mobil-applikációk) alkalmazására jellemző piaci folyamatok valamint a fogyasztói döntésekre gyakorolt hatásuk feltárására.

A GVH az elmúlt évben közzétett középtávú digitális fogyasztóvédelmi stratégiájában jelezte, hogy nagyobb figyelmet kíván szentelni „az egyre nagyobb számú és elterjedtebb digitális összehasonlító eszközök a fogyasztói döntéshozatalban betöltött szerepe megismerésének”.

Az összehasonlító eszközök használata segítheti a fogyasztók tájékozottabb döntéshozatalát, az átláthatóságot, így a piaci versenyt is. Lényeges azonban, hogy használatuk során a fogyasztó megfelelő tájékoztatáshoz jusson, például

  • az összehasonlított termékjellemzők és árak valósak legyenek,

  • a fogyasztó tudja, hogy az összehasonlítást valamint a rangsorolást milyen szempontok alapján végzik,

  • tudjon arról is, hogyan használják fel adatait az üzleti modell részeként,

  • illetve ki az adott digitális összehasonlító eszköz üzemeltetője.

A GVH a piacelemzési eljárásban – a digitális összehasonlító eszközök használatával kapcsolatos fogyasztói elvárások, szokások és tapasztalatok felmérése mellett – annak feltárására törekszik, hogy

  • az eszközök működtetői mennyire ismerik a fogyasztókkal szembeni tisztességes kereskedelmi gyakorlatok támasztotta elvárásokat, és mennyire felelnek meg ezeknek;

  • hogyan és miért változtak az ilyen eszközök akár tartalmilag, akár megjelenésükben,

  •  milyen üzleti modellek állhatnak ezek hátterében,

  • illetve üzemeltetőik milyen kommunikációs tevékenységet végeznek.

A GVH az elemzésben azon szektorokra összpontosít, amelyekben a fogyasztóknak magas keresési költségeik lehetnek, az eszközöket a fogyasztók széles köre veszi igénybe, a piacon kevés ilyen eszköz verseng, vagy ahol az összehasonlító szolgáltatásokat intenzív kommunikáció kíséri. A GVH úgy tervezi, hogy a piackutatás részeként elsősorban a kiskereskedelem, a szállásfoglalás és az utazási szolgáltatások, valamint a pénzügyi és a biztosítási szolgáltatások területén elérhető weboldalakat és az azokhoz köthető applikációkat vizsgálja.

A piacelemzés keretében a hatóság elsősorban a nyilvánosan hozzáférhető piaci információk felhasználásával, illetve az érintett piaci szereplők önkéntes válaszadáson alapuló megkeresése útján méri fel és elemzi a vizsgált piac működését, a piaci folyamatok és a piaci trendek alakulását, továbbá mindezek hatását a versenyre és az üzletfelekre, különösen a fogyasztókra. A piacelemzés eredményeit, az elemzés által feltárt tényeket és megállapításokat a GVH tanulmányban foglalja össze, és honlapján nyilvánosságra hozza.

A GVH a piacelemzéshez várja valamennyi érintett észrevételeit a e-mail címen. A piacelemzés megindításáról szóló hirdetmény, amely az elemzés tervezett ütemezését is tartalmazza, a GVH honlapján olvasható.

Budapest, 2019. március 28.

Gazdasági Versenyhivatal

 

Információ a sajtó részére:
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail:
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban