Sajtószoba > Sajtóközlemények > 2019-es sajtóközlemények

A Magyar Telekom Nyrt. kedvező árú TV+internet+telefon csomagot vezet be 406 településen a GVH fellépésének eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Magyar Telekom Nyrt. (Telekom) kötelezettségvállalását, amely szerint a Telekom 2019. december 2-től számos településen a jelenleg elérhetőnél olcsóbb, új – TV, internet- és telefonszolgáltatást is tartalmazó – ún. triple-play csomagot kínál. A GVH a kötelezettségvállalás elfogadására tekintettel nem állapított meg jogsértést az ügyben, így bírságot sem szabott ki.

A GVH 2017-ben indított versenyfelügyeleti eljárást a távközlési céggel szemben, mert észlelte, hogy a Telekom csak azokon a területeken tette elérhetővé az általa 2017 májusában bevezetett, Flip elnevezésű, ún. triple-play szolgáltatáscsomagját, ahol erős versenynyomással szembesült, míg más településeken – ahol hálózata ugyancsak alkalmas lett volna a Flip szolgáltatás nyújtására –, magasabb díjakat érvényesített. Ez felvetette annak gyanúját, hogy a Telekom tisztességtelenül magas árakat állapít meg az utóbbi településeken élő fogyasztókkal szemben.

A telekommunikációs szolgáltató a GVH eljárásának eredményeként vállalta, hogy 406 településen olyan új díjcsomagot vezet be, amely mindhárom szolgáltatási elemet tartalmazza, és amelynek kedvező díja érzékelhető megtakarítást eredményez a fogyasztók számára ahhoz képest, mintha e szolgáltatásokat külön-külön vennék meg a Telekomtól. A csomag részeként az előfizetők elektronikus ügyintézés választása esetén havi bruttó 6.350 Ft-ért, hagyományos ügyintézés esetén havi bruttó 6.950 Ft-ért férhetnek hozzá az alábbi szolgáltatásokhoz:

  • széles műsorkínálatot nyújtó televíziós csomag (139 csatorna, ebből 32 HD csatorna),

  • nagysebességű internetszolgáltatás (optikai hálózaton 150/50 Mbps maximális és 60/25 Mbps garantált le- és feltöltési sebesség, ED3 kábelhálózaton 150/5 Mbps maximális és 15/1 Mbps garantált le- és feltöltési sebesség),

  • vezetékes telefonszolgáltatás, amelynek keretében a belföldi vezetékes és mobil hálózatok 5 Ft-os kapcsolási díj mellett 5 Ft/perc-ért hívhatók.

A fenti szolgáltatásokhoz a Telekom által kínált számos egyéb, kiegészítő szolgáltatás és kedvezmény is igénybe vehető. A kötelezettségvállalás azon hálózatrészekre, területekre terjed ki, ahol a Telekom hálózata technológiai szempontból alkalmas a vállalás részét képező TV, internet- és telefonszolgáltatások nyújtására. A Telekom 2 éves időszakra vállalta kötelezettségét – figyelemmel a telekommunikációs piacokra jellemző gyors technikai fejlődésre és a versenykörülmények állandó változására. Az új díjcsomagot mind a Telekom jelenlegi ügyfelei (kötbérfizetési kötelezettség nélkül), mind új előfizetői választhatják. A részletes információ a csomaggal és igénybevételének további feltételeivel kapcsolatosan a Telekom honlapján a csomagválasztó menüpontban lesz elérhető, a lakcím beírását követően felugró, a kedvezményes csomagajánlatról tájékoztató linkre kattintva.  A települések listája a GVH döntésének mellékletében érhető el.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/56/2017.

Budapest, 2019. október 11.

Gazdasági Versenyhivatal

 

Információ a sajtó részére:
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail:
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban

Kapcsolódó anyagok

CímDátum
Vj-56/2017/2442019.10.11.