A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bírságcsökkentéssel ösztönzi a versenyjog megsértésével okozott fogyasztói hátrányok orvoslását és a vállalati megfelelési programok működtetését.

A versenyjogi, illetve a GVH hatáskörébe tartozó fogyasztóvédelmi szabályok megsértésekor a vállalkozások jelentős mértékű, akár előző évi nettó árbevételük 10%-áig terjedő bírsággal szembesülhetnek. A bírságok kiszabásának elveit, módszereit a GVH bírságközleményei tartalmazzák. A 2017 decemberében kiadott új bírságközleményekben a GVH tovább szélesítette azon lehetőségek körét, amelyek kihasználásával jelentős mértékben csökkenthető, sőt, akár el is kerülhető az együttműködő vállalkozásokra kiszabható bírságok összege a versenyfelügyeleti eljárásban.

Ennek keretében – a kartell és erőfölényes ügyekben már évekkel ezelőtt bevezetett engedékenységi program és egyezségi eljárás kedvezményein kívül – nagymértékű bírságcsökkentésre számíthatnak azok a vállalkozások, amelyek jogsértésük negatív hatásait részben vagy egészben orvosolják, különös tekintettel a fogyasztók kártalanítására. Ilyen helyzetekben a fogyasztók teljes körű kártalanítására fordított összeg levonható az egyébként kiszabandó bírság összegéből, a részleges kompenzáció pedig a bírság mérséklését eredményezheti, ahogyan ez legutóbb a Vodafone esetében is történt, amikor a vállalkozás – egyebek mellett – a fogyasztóknak felajánlott jóvátétel biztosításával több mint felével, 200 millió forintra tudta csökkenteni a rá kiszabott bírság összegét.

A GVH bírságcsökkentéssel ösztönzi a vállalati megfelelési programok bevezetését is. Fogyasztóvédelmi ügyekben akár a bírság korlátlan enyhítésével járhat, ha egy vállalkozás jogi véleményt kér reklámkampánya elindítása előtt. Kartell és erőfölényes ügyekben 7-10%-os bírságcsökkentést ad a GVH attól függően, hogy a megfelelési program működése nyomán egy vállalat megszünteti-e részvételét a jogsértésben, illetve szolgáltat-e bizonyítékot a GVH-nak egy esetleges későbbi eljárásban. A GVH ügytípustól függően 5-20%-os bírságcsökkentéssel ösztönzi a megfelelési programok vállalását is az eljárásokban. A GVH a jogsértés beismerését, a bizonyítékok szolgáltatását is bírságcsökkentéssel honorálja, ennek mértéke fogyasztóvédelmi típusú ügyekben 20-30% is lehet.

A GVH az új közlemények kialakításakor nagymértékben támaszkodott a hazai és nemzetközi szakmai közönség véleményére.

Budapest, 2018. január 9.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +3630 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

 


Nyomtatható verzió PDF formátumban