A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta az OTP Bank Nyrt. vállalását, amely fogyasztói kompenzációt, valamint oktatási célú kommunikációs kampányt foglal magában. A GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki.

A GVH azt vizsgálta, hogy a vállalkozás – 2012. január 1-jétől 2013. december 18-ig – megfelelő tájékoztatásokat tett-e közzé a hitelkártyája használatához kapcsolódó kamatmentes visszafizetés lehetőségeiről, figyelemmel a türelmi időszakon túli visszafizetések esetén szükségessé váló kamatfizetésre a következő elszámolási időszakban történő vásárlások után is a 2016. június 20-ig érvényesülő kamatszámítás alapján.

A társaság ugyan nem értett egyet a GVH álláspontjával, ám komplex, több elemből álló kötelezettségvállalást nyújtott be. A GVH a kötelezettségvállalási nyilatkozat tartalmának részletes vizsgálata után úgy ítélte meg, hogy a közérdek védelme hatékonyan biztosítható a vállalások elfogadásával.

A GVH a vállalkozás számára kötelezettségként írta elő, hogy vállalásai alapján

  • térítsen vissza az érintett mintegy 11 ezer fogyasztónak – a kamatszámítási gyakorlat miatt felszámított – összesen több mint 19 millió forintot, ám a visszatérítés ne járjon költséggel vagy egyéb kötelezettséggel, elköteleződéssel, és egyúttal tájékoztassa a fogyasztókat a visszatérítés okáról és körülményeiről;

  • indítson egy elsősorban televíziós és online megjelenésekre (tv-s miniprogramra, online hirdetésekre, YouTube videókra és honlapra) épülő, minimálisan négy hétig tartó oktatási célú (edukációs) kampányt, amelynek célja a pénzügyi kultúra, a fogyasztói tudatosság és a felelős döntéshozatal fejlesztése, valamint a különböző fogyasztói csoportok figyelmének felhívása a hitelkártyákkal kapcsolatos főbb tudnivalókra (például az elszámolási időszakra, a türelmi időszakra, valamint a visszafizetési lehetőségekre);

  • a fenti tájékoztatásokban népszerűsítsen egy minimálisan két évig elérhető, oktatási célú honlapot különböző fogyasztói célcsoportok (diákok, fiatalok, idősebb személyek) számára a hitelkártya-használat témakörében, lehetővé téve a bank-semleges informálódást is.

A kötelezettségvállalás elfogadása mellett szóló körülményként értékelte a GVH, hogy

  • az OTP már a versenyfelügyeleti eljárás vizsgálati szakában benyújtotta kötelezettségvállalási nyilatkozatát, amely jelentősebb idő és erőforrás megtakarítását tette lehetővé;

  • az OTP az alapeljárás (Vj/44/2013. számú ügy) befejezése előtt módosította kereskedelmi gyakorlatát, majd a fogyasztók számára kedvező módon változtatta meg kamatszámítása módszertanát;

  • az OTP vállalása kompenzációs és edukációs elemet is tartalmazott;

  • a GVH nem állapított meg a versenyfelügyeleti eljárás szempontjából releváns jogsértést a vállalkozással szemben e döntését megelőző öt évben;

  • a kötelezettségek megfelelnek az ellenőrizhetőség követelményének.

Egy kötelezettségvállalási nyilatkozat elbírálásakor a GVH elsődleges célja a közérdek hatékony védelmének biztosítása. Kötelezettségvállalással hatékonyabban érhető el, hogy a vállalkozás összhangba hozza magatartását az alkalmazandó jogszabályi rendelkezésekkel, és a döntés egyúttal iránymutatást ad más piaci szereplők számára. A GVH a döntéskor mérlegeli a kötelezettségvállalás elfogadása mellett és ellen szóló körülményeket, figyelemmel az érintett piac sajátosságaira.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/16/2017.

Budapest, 2018. március 5.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +3630 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu