A Bizottság újra tárgyalja a hatékonyabb fúziós szabályok lehetséges irányait

Az Európai Bizottság nyilvános konzultációra (public consultation) bocsátotta azon – Fehér Könyvében (White Paper) megfogalmazott – javaslatait, amelyek az uniós léptékű összefonódások ellenőrzése hatékonyságának növelését célozza meg. A 2004-ben megalkotott átfogó reformok óta sok minden változott, amely szükségessé teszi a fejlesztéseket, illetve a megváltozott környezethez való adaptációt. A Bizottság a „Towards More Effective Merger Control” Fehér Könyvében foglalkozik többek között azon nem ellenőrző kisebbségi részvények részletesebb vizsgálatával, amelyek hatással lehetnek a gazdasági versenyre, illetve a fúziós áttételi eljárások egyszerűbbé és gyorsabbá tételével. A – 2014. október 4-én lezáruló – nyilvános vitára beérkezett vélemények függvényében dönt majd a Bizottság arról, hogy kezdeményezi-e a Fúziós Rendelet (139/2004/EK rendelet, EU Merger Regulation) felülvizsgálati eljárását.

Joaquín Almunia, az EU versenyügyekért felelős biztosa szerint: „A fúzió kontrollnak EU szinten modern eszköztárral kell rendelkeznie annak érdekében, hogy sikerrel védhesse meg a vállalkozásokat és a fogyasztókat az esetlegesen káros versenyhatásoktól. A Fehér Könyvben megfogalmazott javaslatok lehetőséget biztosítanak a Bizottságnak, hogy a tiszta verseny fokozottabb védelme mellet ne sújtsa a vállalkozásokat többlet adminisztratív terhekkel.”

A javaslat főbb irányvonalai a következők:

1. Azon nem ellenőrző kisebbségi részesedések megszerzésének könnyített és az eset jellegéhez igazított (tailor-made) vizsgálata, amelyek káros hatással lehetnek a versenyre

A vállalkozások egyszerűen szerezhetnek meg kisebbségi részesedéseket versenytársaikban, befolyásolva ezzel a piaci viselkedésüket, csökkentve a piaci versenyt. A szabályozás jelen állása szerint a Bizottságnak nincs jogosultsága, hogy vizsgálja ezeket a potenciális összefonódásokat. A tervezett reform biztosítaná azon fúziók vizsgálatát is, amelyek versenyjogi aggályokat vetnek fel és határon átívelő hatásuk van.

2. A tagállamok és a Bizottság közötti ügyáttételek hatékonyabbá és fokozottan vállalkozó barát jellegűvé tétele

A javaslat alapján az összefonódást bejelentő vállalkozások egyszerűsített eljárással tehetnék át az ügyet a Bizottsághoz, amely sokkal racionalizáltabb áttételi eljárást eredményezne, elkerülné a párhuzamos vizsgálatot és sokkal eredményesebben ültetné át a ’one-stop shop’ elvet. Mindemellett elősegítené a tagállamok közötti kommunikációt abban az esetben, ha azok nem teszik át az ügyet a Bizottsághoz, hanem maguk folytatják le az eljárást.

3. Az eljárások egyszerűbbé tétele

Az egyszerűsítés azáltal érhető el, hogy kivennék az olyan „nem problémás” tranzakciókat a Bizottság fúziófelügyeleti látóköréből, mint például azok a közös vállalatok (joint venture), amelyek az Európai gazdasági Térség határain kívül fognak működni, és nincs hatásuk az uniós piacra.

4. A koherencia és a konvergencia elősegítése

A Fehér Könyv áttekinti a jelenleg hatályban lévő EU-s fúziós szabályozást és támogatja a tagállamok közötti párbeszédet az együttműködés elősegítése, továbbá annak érdekében, hogy elkerüljék az egymásnak ellentmondó határozatokat az egyes tagállami versenyhivatalok által lefolytatott párhuzamos eljárásokban.

Háttér információként fontos megemlíteni, hogy 2009-ben egy nyilvános konzultációt követően a Bizottság már küldött jelentést a Miniszterek Tanácsának a Fúziós Rendelet alkalmazásának tapasztalatairól, különös hangsúlyt fektetve a tagállamok és a Bizottság közötti áttételekre. Továbbá egy a Bizottság által 2013-ban kiadott „Staff Working Document” részletesen elemzi a kisebbségi részesedésekkel és az ügy áttételekkel kapcsolatos szabályozási lehetőségeket azzal a céllal, hogy minél több érdekelt küldje meg véleményét.

Mindkét nyilvános konzultáció azt igazolta, hogy a Fúziós Rendelet jól működik a gyakorlatban és alapvető átalakításra nincs szükség. A vita ugyanakkor segített feltárni, hogy melyek azok a területek, ahol szükség van korrekciókra és megújulásra. Ezek közé tartozik az áttételekkel és a kisebbségi részesedésekkel kapcsolatos szabályozás is. A megküldött vélemények fényében dolgozta ki a Bizottság Fehér Könyvében a reform javaslatát.

A javaslat kiegészítője egy eljárásokat egyszerűsítő csomagnak, amelyet 2013 decemberében fogadtak el. A Fehér Könyv világosan leírja, hogy a Fúziós Rendelet módosítására van szükség ahhoz, hogy egyszerűbbé és hatékonyabbá tegyék a fúziós eljárásokat.

További információ a témában a Bizottság oldalán érhető el: http://europa.eu/rapid/press-release_IP-14-801_en.htm

Budapest, 2014. július 14.

.Gazdasági Versenyhivatal

További információ a sajtó számára:
GONDOLOVICS Katalin
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email:
http://www.gvh.h

Nyomtatható verzió PDF formátumban