A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2011 közepén piaci jelzések alapján kezdte meg egy közlemény tervezetének kidolgozását a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése tárgyában indult eljárásokban tett kötelezettségvállalásról.

A versenytörvény a hivatalból indult versenyfelügyeleti eljárásokban lehetővé teszi, hogy az ügyfél a vizsgált magatartás tekintetében kötelezettséget vállaljon arra, hogy magatartását meghatározott módon összhangba hozza a jogszabályi elvárásokkal. Amennyiben a közérdek hatékony védelme ilyen módon biztosítható, akkor az eljáró versenytanács végzéssel - az eljárás egyidejű megszüntetésével - kötelezővé teheti a vállalás teljesítését, anélkül, hogy a végzésben a törvénysértés megvalósulását, vagy annak hiányát megállapítaná.

Jelen közlemény tervezete a versenyfelügyeleti ügyek körülbelül kétharmadát kitevő fogyasztós ügytípusban kívánja átláthatóvá tenni a kötelezettségvállalás alkalmazásának módját, ezáltal előmozdítva a közérdek hatékony érvényesítése mellett az erőforrások hatékony felhasználását mind a hatóság, mind az eljárás alá vontak részéről.

A közlemény tervezete alapvetően a vizsgálói szakaszban tett vállalásokat ösztönzi, azok kezelését rögzíti nem kizárva természetesen az eljárás versenytanácsi szakaszában tett vállalások elfogadhatóságát sem. A tervezet a vállalás elfogadása melletti körülményként rögzíti, ha a vállalkozás a vizsgált kereskedelmi gyakorlatát önként, a fogyasztók számára kedvezően módosította. Noha a kötelezettségvállalás nem a fogyasztók polgári jogi sérelmeinek orvoslását szolgálja, a vállalkozás által vállalt kompenzáció önmagában nem teszi szükségszerűen indokolttá a vállalás elfogadását, a GVH szerint a kötelezettségvállalás elfogadhatóságát erősíti az ilyen kompenzáció, illetve annak vállalása.

A GVH csak kivételesen indokolt esetben fogadja el a kötelezettségvállalási nyilatkozatot, ha a vizsgált kereskedelmi gyakorlat a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmáról szóló törvény "fekete listáján" szerepel, vagy ha a vizsgált kereskedelmi gyakorlat elsősorban az átlagosnál sérülékenyebb fogyasztói kör (pl. időskorúak, egészségügyi problémákkal küzdő fogyasztók) irányában valósult meg. Kivételesen fogadható el a kötelezettségvállalás akkor is, ha az adott kereskedelmi gyakorlat megítélése kapcsán már kikristályosodott a joggyakorlat, s a vállalkozások egyértelmű eligazítással bírhattak a jogszerű magatartással szembeni elvárás tekintetében.

Jelen konzultáció keretében a GVH 2012. július 16-ig várja írásban ( ide kattintva) az érdekeltek észrevételeit. A GVH a beérkezett észrevételeket az adatvédelmi szabályok figyelembevételével honlapján közzéteszi!

A konzultációra bocsátott anyag itt érhető el: Közlemény tervezet

Budapest, 2012. június 12.