Vj-059/2010/114

Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-059-114/2010.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. L. I. ügyvéd (Lóránt Ügyvédi Iroda, Budapest) által képviselt "BVG Bayerische Verwertung" Kereskedelmi Kft. (Göd) és a T. B. (Stuttgart, Németország) által képviselt Bayerische Verwertungsgesellschaft mbH (Bad Kissingen, Németország) eljárás alá vont vállalkozások ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot.

A Versenytanács a 2011. október 27-én Vj-059-112/2010. számon meghozott határozat rendelkező részét az alábbiak szerint módosítja:

"A Versenytanács megállapítja, hogy

  • a BVG mbH a 2009. november 7. és december 14. között, a BVG Kft. 2010. január 2. és március 22., illetve 2010. október 9. és november 17. között tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor a nyomtatott sajtóban megjelent reklámokban valótlanul állította, hogy az általa értékesített szőnyegek csak korlátozott ideig állnak rendelkezésre, valamint hogy

  • a BVG mbH a 2009. november 7. és december 14. között, a BVG Kft. 2010. január 2. és március 29., illetve 2010. október 9. és november 22. között tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor a nyomtatott sajtóban megjelent reklámokban valótlan képet sugallt a vásárlással elérhető árkedvezmény mértékéről.

A Versenytanács a BVG mbH-t kétmillió forint (2.000.000,-Ft), a BVG Kft-t hatmillió forint (6.000.000,-Ft) bírság megfizetésére kötelezi.

A bírságot a kötelezett a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557-00000000 számú bírságbevételi számla javára köteles befizetni, a közlemény rovatban feltüntetve az eljárás alá vont nevét, a versenyfelügyeleti eljárás számát és a befizetés jogcímét (bírság).

Ha a kötelezett a bírságfizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, késedelmi pótlékot köteles fizetni. A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A bírság és a késedelmi pótlék meg nem fizetése esetén a Gazdasági Versenyhivatal elrendeli a határozat végrehajtását.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételétől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó, vagy ajánlott levélként postára adott keresettel lehet kérni.

A Versenytanács meghozta továbbá az alábbi

végzést.

A Versenytanács a BVG Kft. által a tevékenység megszűnésével kapcsolatban tett állítások vonatkozásában az eljárást megszünteti.

A végzés felülvizsgálatát a kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó, vagy ajánlott levélként postára adott jogorvoslati kérelemmel lehet kérni."

A Versenytanács a 2011. október 27-én Vj-059-112/2010. számon meghozott határozat indokolásának 8. oldalán található fejezetcímet, valamint az 57., 70., 78., 81., 86. és 93. bekezdéseinek szövegét az alábbiak szerint módosítja :

  • A VI. fejezet címe helyesen: "Jogi értékelés"

  • "57. Figyelemmel a fentiekre a Versenytanács megállapítja , hogy a BVG mbH a 2009. november 7. és december 14. között, a BVG Kft. 2010. január 2. és március 22., illetve 2010. október 9. és november 17. között tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor a nyomtatott sajtóban megjelent reklámokban valótla nul állította, hogy az általa értékesített szőnyegek csak korlátozott ideig állnak rendelkezésre. Az eljárás alá vont kereskedelmi gyakorlatukkal - figyelemmel az Fttv. 3. §-ának (4) bekezdésére és az Fttv. mellékletének 7. pontjára - megsértették az Fttv. 3. §-ának (1) bekezdését."

  • "70. Figyelemmel a fentiekre, a Versenytanács megállapítja , hogy a BVG mbH a 2009. november 7. és december 14. között, a BVG Kft. 2010. jaunár 2. és március 29., illetve 2010. október 9. és november 22. között tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor a nyomtatott sajtóban megjelent reklámokban valótlan képet sugallt a vásárlással elérhető árkedvezmény mértékéről. Az eljárás alá vont kereskedelmi gyakorlatukkal - figyelemmel az Fttv. 3. §-ának (2) bekezdésére és az Fttv. 6. §-a (1) bekezdésének c) pontjára - megsértették az Fttv. 3. §-ának (1) bekezdését."

  • "78. Figyelemmel a fentiekre, a Versenytanács a BVG Kft. által a tevékenység megszűnésével kapcsolatban tett állítások vonatkozásában az eljárást a Tpvt. 72. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján megszünteti. "

  • "81. Mivel arra vonatkozó adat nem ismert, amely szerint az eljárás alá vontak jelenleg is folytatnák a jogsértő kereskedelmi gyakorlatot, a Versenytanács nem látja szükségesnek a törvény rendelkezéseibe ütköző (2009-ben, illetve 2010-ben tanúsított) magatartás további folytatását a Tpvt. 77. §-a (1) bekezdésének f) pontjának megfelelően megtiltani."

  • "86. A Versenytanács a BVG Kft. által a tevékenység megszűnésével kapcsolatban tett állítások vonatkozásában az eljárást a Tpvt. 72. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján megszünteti."

  • "93. A Versenytanács megállapította a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörének jelen ügybeni fennálltát. A vizsgált kereskedelmi gyakorlat alkalmas volt a gazdasági verseny érdemi befolyásolására, tekintettel arra, hogy a vizsgált kereskedelmi gyakorlat részben országos terjesztésű időszakos lapok révén valósult meg. A határozat elleni jogorvoslati jogot a Tpvt. 83. §-ának (1) bekezdése biztosítja. A végzés elleni jogorvoslati jogot a Tpvt. 72. § (1) bekezdésének a) pontja és 82. §-a biztosítja "

Jelen határozat felülvizsgálatát a közléstől számított harminc napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtott vagy ajánlott küldeményként postára adott, a Fővárosi Bíróságnak címzett keresettel lehet kérni.

Indokolás

A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.