Döntések > Bírósági döntések Vj szám alapján > Bírósági döntések 2000

Vj-21/2000/31

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA

mint másodfokú bíróság

Kf. II. 39. 230/2002/5. szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a Magyar Távközlési Rt. (Budapest) felperesnek a Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perében a Fővárosi Bíróság 2001. évi december hó 7. napján kelt 2.K.35.290/2000/9. számú ítélete ellen az alperes részéről 10. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem elbírálása során a 2004. évi március hó 3. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő

ítéletet

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja, egyben az alperes 2000. július 5. napján kelt Vj-21/2000/31. számú határozatát megváltoztatja és a versenyfelügyeleti eljárást megszünteti.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt a felperesnek 30.000.- (azaz harmincezer) forint együttes első és másodfokú perköltséget.

A le nem rótt kereseti és fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.

Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

A közcélú távbeszélő és mobil szolgáltatáson felül a magyarországi piacon megjelentek az Interneten alapuló telefonszolgáltatások is.

Az Internet Protokollon (IP) keresztül nyújtott hang- és fax átviteli szolgáltatás az IVOIP, ennek során az előfizető végberendezéséből (telefon, mobiltelefon, fax) továbbított beszéd, illetve faxjelzéseket egy "gateway" elnevezésű berendezéssel digitális jelekké alakítják, majd egy további berendezés, a "router" azt kisebb adatcsomagokra bontja. Ezeket az Interneten keresztül továbbítják külföldre, ahol a külföldi "router" az adatcsomagból visszaállítja az eredeti adatjelet, majd az adatjel mennyiséget "gateway", illetve faxjellé, amelyet a címzettnek továbbítanak. A magyarországi fogyasztó végberendezéséből a beszéd és faxjelet a kiskereskedő, így a helyi koncessziós szolgáltató továbbítja, a "gateway", a "router" és a külföldre továbbítás a nagykereskedő feladata. Az IVOIP szolgáltatás nagykereskedelmi szolgáltatás. A nagykereskedő a hazai kiskereskedőkkel és egy külföldi szolgáltatóval áll kapcsolatban.

A magyarországi piacon nagykereskedő a felperes, aki a Westel 900-nak, a Pantel Rt., aki a Pannon GSM-nek, a Cable és Wireless, aki a Westel 900-nak, a Novacom, aki a Vodafone-nak és a Vivendi, aki továbbá három koncessziós társaságnak végzett nagykereskedelmi szolgáltatást. A felperes az 1999. december 2-án a Budapesti Hírközlési Felügyeletnek bejelentette, hogy nemzetközi beszéd és/vagy fax átvitel Internet Protokol (IP) alapú hálózaton távközlési szervezet (1992. évi LXXII. törvény 3. § (1) bekezdése) társszolgáltató számára IVOIP szolgáltatásba kezd. A szolgáltatást a MATÁV Rt. azon távszolgáltató részére kívánta biztosítani, akik magyarországi ügyfeleik részére IP alapú nemzetközi beszéd és/vagy fax átviteli szolgáltatást kívánnak nyújtani és rendelkeznek a Hírközlési Felügyelet jóváhagyásával. A felperessel szemben a versenyfelügyeleti eljárás azért indult meg, mert a bejelentés szerint a felperes elvi síkon elzárkózott lehetséges vevőivel való szerződéskötéstől, mert a szolgáltatást csak a távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény szerinti távközlési szervezetnek (a helyi koncessziós távbeszélő szolgáltatóknak és a mobil rádiótelefon szolgáltatóknak) kívánta nyújtani.

Az alperes a 2000. július 5-én kelt Vj-21/2000/31. számú határozatában megállapította, hogy a felperes azzal, hogy az Internet Protokol alapú hálózaton történő nemzetközi beszéd- (fax) átvitelt (IVOIP) kizárólag koncessziós szolgáltatóknak nyújtja, jogsértést valósított meg, ezért a magatartás folytatását 60 napon belül megtiltotta és 5 millió forint bírságot szabott ki.

A határozat indokolása szerint a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 14. §-ának (1) bekezdése alapján az érintett piac Magyarország teljes területe, az áru a felperes nagykereskedelmi szolgáltatása, a nemzetközi telefonösszeköttetés biztosítása a társszolgáltatóknak (kiskereskedőknek). A nagykereskedelmi szolgáltatást a Tpvt. 14. §-ának (2) bekezdése alapján ésszerűen helyettesítő áru nincs. Megállapította, hogy a felperessel szemben a gazdasági erőfölény a Tpvt. 22. § (1) bekezdésének a/ pontja szerint nem igazolt. Megállapította viszont a Tpvt. 22. §-ának (2) bekezdése szerinti erőfölényt, mert a gazdasági tevékenységét a felperes a többi résztvevőtől nagymértékben függetlenül folytathatja és azért azt kellett elbírálni, van-e elég piaci ereje elérni azt, hogy kiskereskedőként elsősorban a koncessziós társaságok lépjenek piacra és mások ezt ne tegyék meg. Az alperes álláspontja szerint a felperes ezt hosszú távon képes elérni, illetőleg azt is, hogy bárki ezt a folyamatot megakadályozza, mert

  • -

    országos kiépítettségű LTO-k központjai szerinti településen átfutó hálózata,

  • -

    országhatáron túl vezető távközlési hálózata van,

  • -

    ezért jelenleg az ügyfelek 70 %-a vele áll kapcsolatban, nagy létszámú ügyfelet tud szerezni saját hálózatából erre a szolgáltatásra,

  • -

    ez a nagy forgalom biztosítja, hogy a külföldi partner fajlagosan alacsonyabb díjat állapítson meg.

E miatt a felperes hosszabb távon olyan árakat tud kínálni, amely a versenytársainál jelentősen alacsonyabb, vagyis az a piaci ereje, amely közcélú távbeszélő szolgáltatás területén van, e piacra "átvetítve" alkalmas annak korlátozására, hogy rajta keresztül kik léphessenek az IVOIP piacra.

A továbbiakban az alperes kifejtette, hogy a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés a Tpvt. 21. §-ának c/ pontján keresztül valósult meg, amely tiltja az üzleti kapcsolat létrehozásától való indokolatlan elzárkózást. E tényállás alá esik az a magatartás, amikor egy konkrét szerződési ajánlattól való elzárkózás történik, de az is, ha az elzárkózás nem eseti, hanem egy csoportot szorít ki az ajánlattevő a szerződéses partnerei közül, vagyis meghatározott piaci célok érdekében felosztja a potenciális vevőit olyanokra, akikkel hajlandó megállapodni, és olyanokra, akikkel nem. A versenytanács vizsgálva az elzárkózás indokait, a felperes érvelését nem fogadta el, ezáltal a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés formájában megállapította a felperes magatartásának Tpvt. 77. § (1) bekezdésének c/ pontja értelmében törvénybe ütközését, az e/ pont szerint a magatartás további folytatását megtiltotta, és a 78. § (1) bekezdése alapján bírságot szabott ki.

Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes 2000. július hó 5. napján kelt Vj-21/2000/31. számú határozatát a bírságot 3 millió forintra csökkentve változtatta meg, míg a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság a Tpvt. 22. §-ának (2) bekezdése alapján a felperes gazdasági erőfölényét vizsgálva és kifejtette, hogy az alperes határozatát tényfeltáró vizsgálati jelentésre támaszkodva úgy indokolta, hogy jogi álláspontját okszerű érveléssel támasztotta alá. A felperes a közcélú távbeszélő szolgáltatás piacán gazdasági erőfölényben van, bár a perbeli IVOIP szolgáltatás valóban más piacnak minősül, az alperes az európai gyakorlatban is jelenlévő "átvetítés" ténybeli bekövetkezését döntésében okszerűen levezette és határozata 13. oldalán részletes érveléssel támasztotta alá, hogy a felperes új piaci szereplőként miként képes a perbeli piacon korlátok felállítására. Ezért úgy ítélte meg, hogy a Tpvt. 21. §-ának c/ pont által tilalmazottan a felperes a lehetséges koncessziós partnereken kívüli vállalkozásokat versenyjogilag indokolatlanul zárta ki a perbeli IVOIP szolgáltatás igénybevételéből. A Tpvt. 78. § (2) bekezdése szerint a továbbiakban a bírság összegét mérsékelte.

Az elsőfokú bíróság ítéletének a bírság összegét 5 millió forintról 3 millió forintra leszállító rendelkezése ellen a felek nem fellebbeztek, e vonatkozásban a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét nem bírálta felül (Pp. 229. § (1) bekezdés és 253. § (2) bekezdése).

A felperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása mellett az alperes határozatának megváltoztatását és a versenyfelügyeleti eljárás megszüntetését kérte. Álláspontja továbbra is az volt, hogy az IVOIP szolgáltatás nagykereskedelmi piacán gazdasági erőfölényben nem volt és nem is zárkózott el lehetséges partnereitől való szerződéskötéstől.

A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.

Az alperesnek a határozatában kifejtett álláspontja az volt, hogy a felperes a Tpvt. 21. §-ának c/ pontjába ütköző módon visszaélt gazdasági erőfölényével, mert elzárkózott lehetséges vevőivel való szerződéskötéstől. Ezt pedig azzal valósította meg, hogy a Hírközlési Felügyeletnek az IVOIP szolgáltatását úgy jelentette be, hogy azt a helyi koncessziós szolgáltatóknak és a mobil telefonszolgáltatóknak kívánja nyújtani. A felperes bejelentése azért minősült gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek, mert a felperes közcélú távbeszélő piacon meglévő erőfölényét "átvetítette" az érintett IVOIP piacra.

A Tpvt. 22. §-ának (2) bekezdése szerint gazdasági erőfölényben van az is, aki a gazdasági tevékenység a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel kellene lennie versenytársainak, szállítóinak, vevőinek és más üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására. A 21. § c/ pontja szerint tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni, így indokolatlanul elzárkózni az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától, illetve fenntartásától. A Tpvt. 22. § (3) bekezdése értelmében a gazdasági erőfölény megítéléséhez vizsgálni kell az ott felsorolt feltételeket.

A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes, mint nagykereskedő az IVOIP szolgáltatás nagykereskedelmi piacán gazdasági erőfölényben volt-e, és azzal a 21. § c/ pontjában meghatározott módon visszaélt-e.

A perbeli esetben a Tpvt. 14. § (1) bekezdése alapján érintett piac az IVOIP szolgáltatás, mint nagykereskedelmi szolgáltatás magyarországi piaca, amelynek több vállalkozás is a piaci szereplője, így a Pantel Rt., a Cable és Wireless, a GTS Hungary Kft., és amelyben a felperes piaci részesedése mintegy 20 %. Ettől a piactól különbözik a közcélú távbeszélő szolgáltatások piaca. E két piacon a fogyasztók és a vevők is különbözőek, mert az előbbi vevői a kiskereskedők, az utóbbinál pedig a távbeszélő szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók. Ezzel összefüggésben a felperes fellebbezésében helytállóan utalt arra, hogy a kiskereskedők más versenytárs szolgáltatásait is igénybe vehetik az IVOIP szolgáltatás piacán, így a felperes erőfölényes helyzete nem állapítható meg amiatt, hogy a felperes képes elérni, hogy kiskereskedőként elsősorban koncessziósok lépjenek a piacra, s azt mások lehetőleg ne tegyék meg.

Egyértelműen és minden kétséget kizáró módon nem volt megállapítható, hogy a kezdeti, kialakulóban lévő, többszereplős IVOIP piacon a felperes piacra lépésével gazdasági erőfölénybe került. Az alperes a felperes erőfölényének megállapítását a felperes által nyújtott közcélú távbeszélő szolgáltatás és az IVOIP piac közötti szoros kapcsolatban látta, amelynek révén a felperes az európai gyakorlatban is jelenlévő "átvetítés" folytán meglévő erőfölényét az IVOIP piacon is érvényesítheti. Ennek indokait és körülményeit határozata 13. oldala második bekezdésében fejtette ki. Miután az érintett piacon más szolgáltató is rendelkezik országos hálózattal és országon túlvezető hálózattal, a felperes erőfölényes helyzete önmagában a közcélú telefonszolgáltatás országos piacán meglévő erőfölényes helyzetéből nem következik.

Az alperes megállapította azt is, hogy a közcélú távbeszélő szolgáltatás előfizetőinek 70 %-a a felperessel van kapcsolatban, így ezen keresztül a felperes nagy létszámú ügyfelet tud szerezni az IVOIP szolgáltatásra. Az alperes azonban e megállapításánál figyelmen kívül hagyta, hogy az IVOIP piacon jelenlévő vevők a kiskereskedők, a közcélú telefonszolgáltatás esetében pedig a fogyasztók az előfizetők. A két eltérő ügyfélkör különbözősége miatt kellően nem alátámasztott a 70 %-os piaci részesedés "átvetítése" egy másik, ettől különböző piacra. Végül nem találta a Legfelsőbb Bíróság megalapozottnak azt az alperesi érvelést sem, hogy a felperesnek a közcélú távbeszélő szolgáltatásból eredő 70 %-os részesedéséből keletkező nagy forgalma biztosítja, hogy a külföldi partner fajlagosan alacsonyabb árat állapítson meg. Ezzel összefüggésben a felperes helytállóan utal fellebbezésében arra, hogy akkor lett volna megállapítható az erőfölény átvetítése, ha a közcélú távbeszélő piacon fennálló helyzeténél fogva a felperes az IVOIP piacon is olyan erőfölényes helyzetbe kerül, amely a másik piacon fennálló helyzetének a következménye. A két elkülönített piac közötti ilyen szoros összefüggést azonban az előadottak alapján a Legfelsőbb Bíróság sem állapította meg, ennek megfelelően az új, bővülő, kialakulóban lévő IVOIP piacon a felperes erőfölényes helyzete nem valósulhatott meg.

Miután a felperesnek az IVOIP piacon lévő gazdasági erőfölénye nem volt bizonyított, nem volt megállapítható a Tpvt. 21. §-ának c/ pontja alapján az erőfölénnyel való visszaélés sem.

Csak az IVOIP piacon domináns helyzetben lévő vállalkozó esetében minősíthető gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek a Tpvt. 21. §-ának c/ pontja alapján az üzleti kapcsolat létrehozásától való elzárkózás.

Az alperes határozatának indokolása szerint az üzleti kapcsolatoktól való elvi elzárkózás lehetőségének megállapítását is az erőfölénnyel való visszaélés tilalmába ütköző magatartásként értékelte. Álláspontja az volt, hogy a Tpvt. 21. §-ának c/ pontja szerinti magatartás megvalósulhat akkor is, amikor egy konkrét szerződési ajánlattól való elzárkózás helyett az elzárkózás egy csoportot zár ki az ajánlattevő szerződési partnerei közül. Álláspontja szerint a felperes a piaci célok érdekében lehetséges vevőit felosztotta olyanokra, akikkel hajlandó megállapodni és olyanokra, akikkel nem.

A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes a Hírközlési Felügyeletnek tett bejelentésével lehetséges potenciális partnerei szerződési kapcsolataitól nem zárkózott el. Bár annak lehetősége nem zárható ki, hogy az erőfölényes helyzetben lévő vállalkozó jövőbeni lehetséges ügyfeleivel - ezt kilátásba helyezve - való konkrét szerződések megkötésétől elzárkózzon, azonban ennek kifejezettnek kell lennie. A felperesnek a Hírközlési Felügyeletnek tett bejelentése ilyen elzárkózásnak nem minősült. Az üzleti kapcsolat létrehozásától való indokolatlan elzárkózásnak minősül, ha az egyik fél szerződési akarata a szerződés létrehozására irányul, azonban ez a másik fél magatartása miatt nem jön létre. A Hírközlési Felügyeletnek tett bejelentés csupán a koncessziós és mobil szolgáltató kiskereskedőkre vonatkozott. A felperes ezzel a bejelentéssel más üzleti kapcsolattól nem zárkózott el. Olyan konkrét tényállás nem valósult meg, amely alapján a felperes a szerződés létrehozását azon az alapon tagadta volna meg, hogy a Hírközlési Felügyeletnek tett bejelentetteteken kívül nem hajlandó szerződést kötni. Abban az esetben, ha valamely vállalkozás az erőfölényes helyzetben lévővel nem köt szerződést, a visszaélés megvalósul, de egy felügyeleti szervnek tett bejelentés alapján az elzárkózás lehetősége, a piac szereplőinek felosztása nem állapítható meg. Az adott esetben tehát a bejelentés nem a szerződéskötéstől való elzárkózás, hanem csak lehetőséget biztosít arra, hogy a jövőben a konkrét, meglévő szerződési ajánlat esetén eshetőlegesen hivatkozási alapul szolgáljon a szerződéskötés megtagadásához.

A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint megváltoztatta és egyben az alperes határozatát a Tpvt. 83. § (4) bekezdése alapján megváltoztatva a versenyfelügyeleti eljárást megszüntette.

Az alperes pervesztes lett, ezért a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján együttes első és másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte.

A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt kereseti és fellebbezési eljárási illeték viselésére vonatkozó rendelkezés a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 14. §-án alapul.

Budapest, 2004. évi március hó 3. napján

Kapcsolódó anyagok

CímDátum
Vj-21/2000/312000.07.05.