Döntések > Bírósági döntések Vj szám alapján > Bírósági döntések 1999

Vj-137/1999/18

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA

mint másodfokú bíróság

Kf. II. 40. 072/2000/5. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a Magyar Orvosi Kamara (Budapest) felperesnek Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Fővárosi Bíróság 2000. évi június hó 7. napján kelt 2.K.30.685/2000/4. számú ítélete ellen a felperes részéről 5. sorszám alatt benyújtott fellebbezés elbírálása során a 2002. évi október hó 16. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a kővetkező

ítéletet

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét és az alperes Vj-137/1999/18. számú határozatát részben és akként változtatja meg, hogy a felperes terhelő bírság összegét 200.000.- (azaz kettőszázezer) forintra leszállítja. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Az első fokú és a fellebbezési eljárásban felmerült költségeiket a felek maguk viselik. A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.

Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

Az alperes versenyfelügyelete eljárásában vizsgálta a Magyar Orvosi Kamara küldöttközgyűlése által elfogadott és 1998. július 1. napján hatályba lépett Etikai Kódex rendelkezéseit, mert megállapította, hogy a szabályozás a gazdasági versenyt korlátozó rendelkezéseket tartalmaz. Az Etikai Kódex 138-140. pontjában szabályozta az orvosi díjtételeket, az azok megállapításánál irányadó elveket és ajánlásokat, amelyek a kötelező kamarai tagság folytán (Magyarország területén) valamennyi orvosi tevékenységet gyakorló számára irányadók. Az Etikai Kódex 140. pontjában rögzítette, hogy "az ajánlott összeg alatti díjért munkát vállalni etikai vétség, de nem tekinthető etikai vétségnek, ha az orvos ellenszolgáltatás nélkül kezeli a beteget".

Az alperes az 1999. december 2. napján kelt Vj-137/1999/18. számú határozatában - egyebek mellett - megállapította, hogy a felperes 1998. július 1-től hatályos Etikai Kódexének az orvosi díjtételekről szóló része 140. pontjában "az ajánlott összeg alatti díjért munkát vállalni etikai vétség" szövegi első fordulat a gazdasági verseny korlátozásának tilalmába ütközik. Ezért az Etikai Kódex 140. pontja első fordulatának alkalmazását haladéktalanul megtiltotta és kötelezte a felperest 1 millió bírság megfizetésére. Az alperes határozatának indokolásában rámutatott, hogy az Etikai Kódex 140. pontjának első fordulata olyan tilalmat fogalmazott meg, amely súlyos versenyjogsértést valósít meg, így e versenyjogi mentesítésre nem alkalmas. A legalacsonyabb átlagon számított ár rögzítésének okszerűségét sem számszaki, sem versenyjogi szempontból nem támasztotta alá, az összeegyezhetetlen a szabad piaci verseny kívánalmaival. A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. § (1) és (2) bekezdése alapján a versenysértést megállapította, egyben a felperes tilalom alóli mentesítését mellőzte. A bírság megállapítását azzal indokolta, hogy "a jogsértő állapot rövid ideig tartó fennállása alatt tényleges elmarasztalás nem történt, ugyanakkor az eljárás alá vont hosszú időn keresztül elmulasztotta a mentesítés iránt a Kódex bemutatását".
A felperes keresetében az alperes határozatának az Etikai Kódex 140. pontjában foglaltakkal kapcsolatos rendelkezéseinek felülvizsgálatát és az alperes határozatának megváltoztatását kérte. Elsősorban annak megállapítását kérte, hogy az Etikai Kódex vitatott 140. pontjában foglaltak a Tpvt. 17. § (1) bekezdésének c/ és d/ pontja alapján mentesítés alá esnek. Másodsorban a 12. § a/ pontja alapján a versenyjogsértés csekély jelentősége folytán nem esik tilalom alá. Harmadsorban az aránytalanul magas összegű bírság törlését vagy jelentős mérséklését kérte. Hivatkozott arra, hogy a Kamara egyetlen területen, a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokra nézve állapította meg az ajánlott árakat, ez pedig az összes orvosi tevékenység 10%-át sem éri el, így csekély jelentősége folytán a megállapodás a Tpvt. 11. §-ában megfogalmazott tilalom alá nem eshet.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a Tpvt. 11. § (1) bekezdése és 11. § (2) bekezdésének a/ pontjára alapított versenyjogsértés megvalósult. A 11. §-ban foglalt tilalom alóli mentesítésnek a 17. § (1) bekezdésének a/-b/ pontjaiban írt együttes feltételek nem valósultak meg, nem voltak adottak. A felperes a törvény előfeltétele mindegyikének fennállásáról tényelőadást nem tett és bizonyítási kötelezettségének sem tett eleget. Nem minősítette az Etikai Kódex 140. pontjában írt megállapítást a Tpvt. 12. § a/ pontja alapján csekély jelentőségűnek sem, mert a felperes árközlése a kötelező kamarai tagság folytán az ország területén működő valamennyi orvosra kiterjed. Végül megállapította, hogy az alperes a bírságot a Tpvt. 78. § (2) bekezdése alapján jogszerű mérlegeléssel állapította meg.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben annak megváltoztatását kérte a keresetében írtaknak megfelelően. Álláspontja továbbra is az volt, hogy a Magyar Orvosi Kamara kizárólag a foglalkozás-egészségügy területén ajánlott árakat, ezért az Etikai Kódex 140. pontjának vitatott rendelkezését csak ennek tükrében lehet vizsgálni. A mentesítés feltételei, a jogsértés mellőzésének feltételei adottak, ezen kívül a bírság összege is mellőzhető, vagy jelentős mértékben csökkenthető.

A fellebbezés a bírság vonatkozásában részben megalapozott.

A Tpvt. 11. § (1) bekezdésének értelmében tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a köztestületnek a döntése (a továbbiakban együtt: megállapodás), amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fej tehet, illetve fejt ki . A (2) bekezdés a/ pontja alapján a tilalom vonatkozik különösen a vételi vagy eladási ár közvetlen vagy közvetett meghatározására.

A perben már nem volt vitás, hogy a felperes a Magyar Orvosi Kamaráról szóló 1994. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 1. § (1) bekezdése szerint minősülő köztestület, amely a Tpvt. 1. §-a alapján a törvény hatálya alá tartozik. A felperes etikai szabályokat alkothat, az orvosi szabályok vétkes megszegése esetében eljárást folytathat le és ajánlásokat tehet az egyes orvosi szolgáltatások díjtételeinek alsó határára. A felperes már nem vitatta azt sem, hogy a Tpvt. 11. § (1) bekezdése és (2) bekezdésének a/ pontja szerinti jogsértés megvalósult.

Ehhez képest eldöntendő kérdés volt az, hogy az alperes indokolatlanul tagadta-e meg a Tpvt. 17. §-a alapján a megállapodás (az Etikai Kódex 140. pont első fordulata) mentesítését a 11. §-ban foglalt tilalom alól, csekély jelentőségű-e a megállapodás, és így nem esik tilalom alá (12. § a/ pont), továbbá fennállottak-e a felperes bírságolásának feltételei.

A Tpvt. 11. §-a, 12. § a/ pontjának és 13. §-nak alkalmazása szempontjából érintett árupiac a Magyar Köztársaság területén végzett orvosi szolgáltatás, amelybe az összes szakterületen végzett tevékenységek tartoznak, így a belgyógyász, fogorvos, sebész stb. orvosi tevékenységet az egész ország területén végezhetnek az orvosi diplomával rendelkező kamarai tagok.

Az érintett piacnak a Tpvt. 14. § (1) bekezdésében foglaltak alapján történt meghatározása alapján dönthető el, hogy a megállapodás a 12. § a/ pontja és 13. §-a alapján csekély jelentőségű-e, így nem esik tilalom alá. A felperes álláspontja az volt, hogy a Magyar Orvosi Kamarának a foglalkoztatás-egészségügyi szolgáltatások területén van csak ajánlása, ez a terület pedig az orvosi szolgáltatásokon belül jóval a 10% alatt van.

A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az Etikai Kódex 140. pontjában az ajánlott összeg alatti díjért vállalt munkát minősítette etikai vétségnek. Ez pedig valamennyi, a kötelező kamarai tagsággal rendelkező orvosra kiterjed az érintett piacon, nem pedig csak a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásokat végző orvosok által alkalmazott díjtételekre. Közömbös e vonatkozásban, hogy az ajánlott díjtételt csak az utóbbi esetben határozták meg, más szolgáltatások legalacsonyabb díjtételeit eddig még nem állapították meg, mert a Kamara ennél szélesebb körben és más területen is jogosult a legalacsonyabb díjtételek ajánlására a Tv. 2. § j/ pontja alapján.

A Tpvt. 17. § (1) bekezdésének a/-b/ pontjaiban négy konjuktív feltétel fennállása esetén teszi lehetővé az egyedi mentesítési kérelemmel a megállapodás mentesítését a 11. §-ban foglalt tilalom alól. Az a/-b/ pontokban felsorolt bármelyik feltétel hiánya kizárja a mentesítést. A felperes keresetében a 17. § (1) bekezdésének c/ és d/ pontja alapján kérte a mentesítést, az együttes feltételek hiánya miatt az elsőfokú bíróság bizonyítottság hiányában nem tartotta megalapozottnak ezt a kérelmet. A felperes fellebbezésében már mind a négy feltételre vonatkozóan indokolta álláspontját, azonban a feltételek együttes fennállását továbbra sem lehetett megállapítani. A felperes továbbra sem tudta alátámasztani, hogy a megállapodás hozzájárult a versenyképesség javulásához, a termelés vagy forgalmazás ésszerű megszervezéséhez (Tpvt. 17. § (1) bekezdésének a/ pontja), de nem bizonyította a 17. § (1) bekezdésének b/ pontjában meghatározott feltételt sem. Nem volt jogszabálysértő tehát az alperes határozata, amikor e feltételek hiányában a mentesítésre okot nem talált, mert a megállapodás, a legalacsonyabb ár betartatása és szankcionálása nem összeegyeztethető a szabadpiaci verseny kívánalmaival.

Miután a Tpvt. 17. § (1) bekezdésének a/ és b/ pontjában meghatározott feltételek hiányoztak további feltételek vizsgálata és mérlegelése szükségtelen volt.

A Tpvt. 78. § (1) bekezdése értelmében az eljáró versenytanács bírságot szabhat ki azzal szemben, aki a törvény rendelkezését megsérti. A (2) bekezdés pedig a bírság összegének megállapításánál és mérlegelésénél irányadó szempontokat sorolja fel.

Az alperes határozatában a bírság összegének megállapítását azzal indokolta, hogy "a jogsértő állapot rövid ideig tartó fenntartása alatt tényleges elmarasztalás nem történt, ugyanakkor az eljárás alá vont hosszú időn keresztül elmulasztotta a mentesítés iránt az Etikai Kódex bemutatását".

Az elsőfokú bíróság ítéletében általános szempontok felsorolása mellett nem indokolta, hogy miért jutott arra a következtetésre, hogy az egy millió forintos bírság megalapozott.

Az alperes bírság összegével kapcsolatos indokolása önmagának ellentmondó, hiányos, ezért jogszabálysértő. Az Etikai Kódex 1998. július 1-től hatályos, a felperes pedig az 1999. augusztus 27-én indult versenyfelügyeleti eljárásban kérte a 11. §-ban foglalt tilalom alóli mentesítését. Az Etikai Kódex bemutatása a versenyhivatalnak alig egy év elteltével megtörtént, az, hogy a felperes ezzel hosszú időn át késlekedett, nem volt megállapítható.
Ugyanakkor viszont helytállóan állapította meg az alperes, hogy a jogsértő állapot viszonylag rövid fennállása alatt az Etikai Kódex 140. pontjára alapított elmarasztalás nem történt. Az alperes és az elsőfokú bíróság nem vonta mérlegelési körébe azt, hogy a 140. pontban foglaltak ugyan csekély jelentőségűnek nem minősíthetők a Tpvt. 12. §-nak a/ pontja és 13. §-a alapján, így a versenyjogsértés megvalósult, azonban a fogyasztói érdekek kimutathatóan nem sérültek. A mérlegelés körébe kellett vonni azt a körülményt is, hogy a felperes jogosult volt ajánlást tenni a minimál díj tételekre, és a rövid ideig tartó törvénysértő állapot az Etikai Kódex 140. pontjának hatályon kívül helyezésével megszűnt.

Mindezen körülmények együttes mérlegelésével a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felperes versenyjogsértő magatartásával arányosan 200.000.- Ft pénzbírság megállapítása volt indokolt.

A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletének a birságra vonatkozó rendelkezését és az alperes határozatát részben és akként változtatta meg a Pp. 339. § (2) és 253. § (2) bekezdése alapján, hogy a felperes terhére megállapított bírság összegét 200.000.- Ft-ra leszállította.

A felek pernyertessége és pervesztessége között számottevő különbség nem merült fel, ezért a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján akként rendelkezett, hogy az első fokú és a fellebbezési eljárásban felmerült költségeiket a felek maguk viselik.

A felperes az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdésének b/ pontja alapján illetékmentes volt, így a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt illetéket a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.

Budapest, 2002. évi október hó 16. napján

Kapcsolódó anyagok

CímDátum
Vj-137/1999/292005.07.12.
Vj-137/1999/181999.12.02.