Döntések > Bírósági döntések Vj szám alapján > Bírósági döntések 1999

Vj-94/1999/17

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA

mint másodfokú bíróság

Kf. V. 40. 227/2000/5. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Mikrolab Trading Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, mint a Mikrolab Gazdasági Munkaközösség jogutódja (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyhatározat bírósági felülvizsgálata iránt indított perben a Fővárosi Bíróság 2000. szeptember 20-án kelt 2.K.41.341/1999/4. számú ítélete ellen a felperes által 5. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán az alulírott napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

ítéletet

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 10.000 (tízezer) forint másodfokú eljárási költséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg a Magyar Államnak - az illetékhivatal külön felhívására - 13.500 (tizenháromezer-ötszáz) forint fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Indokolás

A felperes vérnyomásmérők forgalmazásával foglalkozó vállalkozás. Az alperes versenyfelügyeleti eljárásban megállapította, hogy a felperes elhallgatta a fogyasztók elől, hogy a forgalmazott vérnyomásmérői hitelesítéssel nem rendelkeznek. Ez a magatartása alkalmas volt a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására, ezért a felperest a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 8.§ (2) bekezdés b) pontjába ütköző magatartás miatt a Vj-94/1999/17. számú határozatával a jogsértés miatt marasztalta, a magatartás folytatásától eltiltotta, egyúttal kötelezte a felperest 1.000.000 forint bírság megfizetésére. A bírság mértékét az alperes a forgalmi adatok és a cselekmény tárgyi súlya figyelembe vételével határozta meg.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának megváltoztatása iránt. Hivatkozott arra, hogy jogsértést nem követett el, a vérnyomásmérők hitelesítése nem volt szükséges, azok nem joghatással járó mérést végeztek. Az általa értékesített vérnyomásmérők csupán házi használatra kerültek forgalomba. Nem tévesztette meg a fogyasztókat. Kérte továbbá anyagi (csődközeli) helyzetére hivatkozással a bírság mérséklését.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletében kifejtett álláspontja szerint a mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 6: § (1) bekezdése értelmében az élet- és egészségvédelem területén használatos vérnyomásmérők tekintetében a jogszabály megköveteli a mérőeszköz hitelesítését. Önmagában az a hivatkozás, hogy a mérőeszközöket házi, családi hasznosításra értékesítették, nem menti a felperest a jogszabályi kötelezettség alól. A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas, ha az értékesítő elhallgatja, hogy az áru nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. Mivel a felperes a jogszabályi rendelkezések alapján kötelezően irányadó hitelesítés hiányát nem közölte, megvalósította a Tpvt. 8.§ (2) bekezdés b) pontja szerinti jogsértést. Nem találta továbbá megalapozottnak a felperesnek a bírság mérséklésére irányuló kereseti kérelmét sem, a Tpvt. 78. § (2) bekezdése nem tekinti értékelendő körülménynek a vállalkozás anyagi helyzetét, melyet egyébként a felperes nem bizonyított.
Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését. Arra hivatkozott, hogy jogsértést nem követett el. Másodsorban kérte a bírság mérséklését az eltelt időre figyelemmel, valamint nehéz anyagi helyzetére tekintettel. Álláspontja szerint az általa forgalmazott termékek házi használatra készültek. A házilagos tájékozódásra szolgáló mérés nem jár joghatással, így ezekre a termékekre nem terjed ki a hitelesítés kötelezettsége. Á1láspontja szerint az eljárás során nem tettek különbséget a mérés pontossága és a hitelesítés között. Az általa forgalmazott termékek minőségi tanúsítással rendelkeztek, megfeleltek a szabványnak. Az általa forgalmazott termékek nem minősültek vérnyomásmérőnek, hanem csak vérnyomás ellenőrző eszköznek. A fogyasztók megtévesztése nem valósult meg.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és perköltség megítélését kérte.

A fellebbezés alaptalan.

Az elsőfokú bíróság helytállóan tárta fel a tényállást és abból megalapozott jogkövetkeztetést vont le az alperesi határozat jogszerűségére. A Tv. 6.§ (1) bekezdése egyértelműen szabályozta, hogy mit tekint joghatással járó mérésnek. Így joghatással járó mérés az, ha annak eredménye az állampolgárok és/vagy jogi személyek jogát vagy jogi érdekeit érinti, különösen, ha a mérési eredményt mennyiség és/ vagy minőség tanúsítására vagy hatósági ellenőrzésre és bizonyításra használják fel, továbbá az élet- és egészségvédelem, a környezetvédelem és a vagyonvédelem területén. Joghatással járó mérését a mérési feladat elvégzésére alkalmas hiteles mérőeszközzel vagy használati etalonnal ellenőrzött mérőeszközzel kell végezni a Tv. 6.§ (2) bekezdése értelmében. A Tv. végrehajtására kiadott 127/1991. (X.9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) melléklete a kötelező hitelesítésű mérőeszközök között a 18. pontban felsorolta a vérnyomásmérőket. A jogszabály a vérnyomásmérők más típusú csoportosításáról nem rendelkezett, a mellékletben a vérnyomásmérők között csak annyiban tett különbséget, hogy azok vagy higanytöltésűek vagy egyéb vérnyomásmérők, a vérnyomásmérők e két megkülönböztetett csoportján túl egyéb megkülönböztetést nem tett. A felperes azonban kötelező hitelesítés nélkül árulta a termékeket és a hitelesítés hiányáról a fogyasztót nem tájékoztatta. Az Országos Mérésügyi Hivatal még 1998. november 19-én körlevelet küldött a vérnyomásmérők gyártói és forgalmazói részére, e körlevélben közölte, hogy a vérnyomásmérők hitelesítése forgalmazási előfeltétel. Ez a körlevél a felperesi vérnyomásmérők forgalmazására is vonatkozott, e körlevélből a felperes a jogszabályi kötelezettségről ismételten tájékoztatást kapott, ennek ellenére a hitelesítést a házi használatra szánt termékek tekintetében nem végeztette el.
A felperes a hitelesítés hiányáról való tájékoztatás elmulasztásával megszegte a Tpvt. 8.§ (2) bekezdés b) pontját, ezért vele szemben jogszerűen szabtak ki bírságot. Az elsőfokú bíróság helytállóan utalt arra, hogy a bírság mérséklésére nem ad alapot a felperes rossz anyagi helyzetére való hivatkozása, amely anyagi helyzetet a felperes sem az elsőfokú, sem a másodfokú eljárás során nem bizonyította. A bírság mérséklésére a mulasztástól eltelt hosszabb idő sem ad alapot.

Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság megalapozott és törvényes ítéletét a Pp. 253.§ (2) bekezdése alapján helybenhagyta.

A pervesztes felperes a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles az alperes másodfokú eljárási költsége megfizetésére, valamint a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a tárgyi illeték feljegyzési jog folytán le nem rótt fellebbezési illeték viselésére.

Budapest, 2002. szeptember 23.

Kapcsolódó anyagok

CímDátum
Vj-94/1999/171999.09.14.