Újabb fogyasztói csoportokat szervező vállalkozásra szabott ki bírságot a GVH

Nyomtatható verzió PDF formátumban

Újabb fogyasztói csoportokat szervező vállalkozásra szabott ki bírságot a GVH

A fogyasztói csoportok szervezésével 2010. június 16-a óta foglalkozó vállalkozással szemben a GVH - hasonlóan az elmúlt években a fogyasztói csoportokat szervező más vállalkozásokkal szemben lefolytatott eljárásaihoz - azért indított vizsgálatot, mert hirdetéseiben a fogyasztók részére nem, vagy nem egyértelműen adott információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól. Többek között arról, hogy az adott szolgáltatás nyújtására belső hitelezéssel (a tagok befizetéseiből) kerül sor, meghatározó a szerencseelem léte (sorsolásokon és/vagy előtörlesztés vállalása alapján dől el ki az a szerencsés, aki adott hónapban a vásárlói joghoz juthat) és az a körülmény, hogy a fogyasztó nem a szerződéskötéskor, hanem később, akár évek múltán juthat a vásárlási joghoz, s ezáltal a megszerezni kívánt dologhoz.

Eljárásában a versenyhivatal többek között azt vizsgálta, hogy az elsősorban az átlagosnál jóval kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, jellemzően anyagilag megszorult, a hitelintézetek banki szolgáltatásaiból kirekesztett fogyasztókat (például BAR-listások, nyugdíjasok, alacsony jövedelemmel bejelentett egyéni vállalkozók) célzó hirdetések, tájékoztatások alapján az azokkal találkozó személyek tisztában lehettek-e a fogyasztói csoport konstrukció fenti lényeges elemeivel.

Az olyan nagy példányszámú lapokban, mint a Blikk, a Metropol, a Bors, vagy a Nemzeti Sport közzétett hirdetések vizsgálatát követően a GVH megállapította, hogy a fogyasztó részére kínált összeg mértékére, a futamidőre és a havi törlesztőrészletre utaló reklámok elolvasásakor a fogyasztó arra a következtetésre juthatott, hogy a reklámozott szolgáltatás igénybevétele esetén azonnal hozzájuthat az általa igényelt összeghez, amelyet ezt követően havonkénti törlesztéssel fizet vissza.

Fontos kiemelni, hogy önmagában az a körülmény, hogy a tisztességtelen magatartás hatására a fogyasztó felveszi a kapcsolatot a vállalkozással, már önmagában kifogásolható, hiszen ennek során a vállalkozás -meggyőzheti- a fogyasztót, -ráveheti- a vállalkozás számára előnyös döntés meghozatalára. A nyomtatott sajtóban megjelent, a jelen eljárásban vizsgált reklámok kétségkívül alkalmasak voltak a fogyasztó döntésének befolyásolására, amelyet önmagában az a tény is igazol, hogy folyamatosan szükségesnek ítélték a reklámok közzétételét, hiszen a vállalkozások leendő ügyfelei számára ez jelentette a kapcsolatfelvétel alapját.

Az elmúlt években több versenytanácsi és bírósági döntés született a fogyasztói csoportok népszerűsítését érintő kérdésekről. Ezek egybehangzóan kimondják, hogy a reklámoknak ki kell térniük e sajátos vásárlási társulás lényeges elemeire, sajátosságaira, hiszen a reklám akkor felel meg a hiteles és pontos tájékoztatásnak, ha abból megismerhető a konstrukció egyedisége. A vállalkozásoknak tehát az előtakarékossági jelleget kiemelve és a fogyasztói igény jövőbeni, de előre meg nem határozott időben történő kielégítését is hangsúlyozva kell a figyelemfelkeltő tájékoztatást közzétenni. Így jogsértést eredményez, ha a hirdetés nem utal a szerencseelemre, valamint arra, hogy a fogyasztó akár több év (esetenként 15 év) után juthat a kívánt termékhez. Szintén jogsértő, ha a reklámban felvázolt tevékenység a használt szavak és kifejezések hétköznapi életben elfogadott jelentése alapján egy lényeges tulajdonságaiban eltérő szolgáltatással, a hitelnyújtással azonosítható.

A GVH a fenti versenyfelügyeleti eszközökön túl más módon is törekszik a fogyasztói csoportokkal, valamint az azokat szervező vállalkozások kommunikációjával kapcsolatban általa észlelt problémákat kezelni. Több esetben is jelezte észrevételeit vagy tett ajánlást éves parlamenti beszámolójában a jogalkotó felé az e csoportok működése terén fennálló szabályozási problémák és hiányosságok kezelésével összefüggésben.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj- 65/2010.

Budapest, 2010. december 14.

Gazdasági Versenyhivatal

Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
GONDOLOVICS Katalin
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: