A Gazdasági Versenyhivatal és az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal között létrejött együttműködési megállapodás

2014. április 1-jétől hatályos a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) között létrejött együttműködési megállapodás.

A felek célja a szorosabb együttműködés kialakításával kiemelten az orvostechnikai eszközök, illetve a gyógyászati segédeszközök piacainak megbízható, átlátható működésének biztosítása, a felhasználók tisztességes tájékoztatásának az elősegítése. A megállapodás alapján a hatóságok tájékoztatják egymást az ágazati és szakhatósági vizsgálatokról, a piacfelügyeleti, valamint a versenyfelügyeleti eljárásokról, a piacelemzésekről, a jogszabály-tervezetek kapcsán kialakított véleményükről, és szükség esetén konzultációt tartanak a két szervezet munkatársainak részvételével. A felek közös programok, tájékoztató kampányok szervezésével törekszenek a fogyasztói tudatosság növelését célzó kommunikációs tevékenységük összehangolására is.

Az együttműködési megállapodás teljes szövegét az alábbi dokumentumban tekintheti meg: